Cikk címe: Újjászülető keleti hagyomány
Szerző: Rózsa Katalin
Dátum: 1995.
Forrás: Elixír 73. sz. 8. o.

„Az idő annak a lénynek állapotát fejezi ki, akinek megvilágosodásra van szüksége. Akit ez az állapot nem elégít ki, az a dolgokat megismerte, vagyis Mohameddel azt kell mondani: van Istennel eltöltött időm, amikor egyetlen angyal, egyetlen kerub sem érinthet.” (Al-Halládzs)

A szufi
A szufizmus az iszlámon belül külön hagyomány. Gyökerei az iszlám kialakulása utánra tehetőek, azaz a Kr.u. VIII-X. századra. Később megjelent Perzsiában, Iránban, Közép-Ázsiában, és jelentős szellemi útmutatást képviselt és képvisel még napjainkban is.

A szufi lényegét egyetlen mondatban határozza meg al-Ghazálí:”célja a szív elválasztása mindentől, ami nem Allah, és az isteni lét meditációjával való törődés.”
A szufi egyszerűsége és eredetisége egyike a legszövevényesebb szellemi jelenségeknek. A szufi, ha Mohamed tanításaiból nem is vesz át sokat, annál többet tanul a héber kabbalából, igen sokat a görögöktől, főként az újplatonistáktól és a hindu hagyományból.
„A szufi elsősorban istenszeretet, másodsorban istenismeret. De soha nem volt senki, aki a szeretetet a megismeréstől el tudta volna választani. Az a felfokozott szeretet, amivel a szufi istenéhez közeledik, csaknem a kabbala teljes ismeretrendszere. Átveszi és állandóan használja a 10 Sephiáról szóló tanítást”- írja Hamvas Béla.
„A szeretet nem tanítható, isten adománya és a kegyelem nyújtja”-írja a szufi Ibn al-Faridh.
„Én, aki őt szeretem, ő vagyok, és ő, aki engem szeret, én vagyok”-írja al-Halládzs.
Az ember elidegenedett eredetétől. Érzései mutatják ezt. Ezért kell beszélnünk „a szeretettől való elválás”-ról. Ám az embernek megvan a lehetősége arra, hogy visszatérjen eredetéhez. Persze csak akkor, ha nem felejtette ezt el, és nem „alszik” nyitott szemmel. A szufizmus célja az emberek felébresztése. Az, aki felébred, visszatérhet és mehet az „utazásra”, míg egyidejűleg a jelenlegi életét „teljes egészében” élheti. Az olyan szokások, mint a kolostori hagyományok, azaz az elszigetelt, magányos élet, a rövid gyakorlási vagy fejlődési folyamatokat tükrözik vissza. Olyan szokás ez, amelyet azonban sokan helytelenül értelmeznek, s egész életükre kiterjesztik. Ettől kezdve groteszk módon azoknak nyújt menedéket, akik tovább akarnak „aludni”.
Maga a szufizmus gyakorlati célokkal foglalkozik. Először meg akarja mutatni, hogy valójában az egyén kicsoda, másodszor pedig segíteni az egyént valódi, belső létének megvalósításában, mert ez a dolgok igazi értelme.
A kutatás vége a megtalálás, amit Pahlawan-i-Zaif így fogalmaz meg: „Az igazság keresése csak az első állomás az igazság megtalálásának művében. A keresést az a felismerés követi, hogy az igazság ugyancsak keresi a keresőt”. Kássa László
Dervistánc
Világszerte találhatók szufi kolostorok, ahol többek között a dervistáncot gyakorolják. A közelmúltban Budapesten szufi klub alakult dr. Kazanlár Ámin Emil, török-perzsa apa és magyar anya igen sokoldalú, nyelvtanár és filozófia doktora címet viselő fia. De nem csak a nyelvek, hanem a festészet művelője is ez az eredeti férfiú, aki Teheránban, a perzsa miniatúra szakon végzett. Festményei méltán bűvölik el megtekintőit.
– Mivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a klubban? – kérdezem.
– Keleti ezoterikával, iszlám irodalomtörténettel, török kávézaccjóslással, dervistánccal és nem utolsó sorban Labant Csaba ezoterikus dalaival. Persze a tanár úr előadásából képet kaphatunk a szufizmus lényegéről, s ezen belül is magáról a szufi táncról, amely egyfajta szakrális tánc.
– Mi a dervistánc lényege? – fordulok Labant Csabához.
– A dervistánc egyszerűen életmozgás, pörgés. A forgás az óramutató járásával megfelelő irányba indul, miközben a jobb kéz fölfelé, a Kozmosz irányába néz, ahonnan az energiát kapja, mialatt a lefelé fordított bal tenyér ezt a Földnek továbbítja. (Egyébként ez a póz a héber Alef betű.) A forgás egészen az eksztázisig fokozódhat, s ez az önkívület egyfajta felismerést, megvilágosodást hoz.
– Ez terápiásan is felhasználható?
– Hogyne. Főként az antidepresszív hatása jelentős, de a legcsodálatosabb ajándék a belső találkozás önmagunkkal…