Cikk címe: Madách Imre ezoterikus arca
Szerző: -syl-
Dátum:  2001/3
Forrás: Lélek és tudomány, 28. o.

Ádám: A tarot kártya vándora – Kazanlár Emil Az ember tragédiája eredetéről, a kártyát és a jeleneteket egyaránt uraló jelképrendszer világáról.

Se szeri, se száma a tanulmányoknak, melyek megkísérelték a költemény értelmezését, segítségül híva a Madáchról ránk maradt dokumentumokat. életútját, korát, sőt hálószobáját „kutatták át” tudósok és kíváncsiskodók. Mélypszichológiai búvárkodással és történelmi útfelbontással az indítékok garmadát sikerült felhalmozni. A mű üzenetének megértését az erőfeszítések sokaságától mégsem tudhatjuk közelebb. A kísértés ma talán erősebb, mint valaha, hiszen ma a keresztény világtól sem idegen az újra testet öltés, az inkarnációról inkarnációra vándorló lélek tapasztalati útjának nyomonkövetése. Egyet mindenképp megértettünk: a Tragédiának jónéhány nézete lehetséges. Az egyik legizgalmasabb magyarázatot Kazanlár Emil irodalomtörténésztől hallhatjuk: a mű részletekben áttörő, összhatásában megmutatkozó erejét ősi időkbe visszanyúló kincsnek köszönheti. Ezt a bölcsességet Madách újra felfedező intuíciójával szőtte egyetemes-emberi sorsot szemléltető hieroglifává, melynek megoldását katarzisok segítségével teszi átélhető igazsággá. Véleménye szerint a mű közvetlen ihletője az ördög bibliájának, vagyis minden ma létező, világszerte elterjedt kártyának az őse: a TAROT.
A kései utókor nem méltányolhatja eléggé a kegyes sorsot, mely Madách Imre fő művének egyetlen kéziratát valóban „Arany kezekbe” juttatta. Szontágh Pál – Madách hűséges barátja – tanácsára lett a küldemény címzettje Arany János. Ő azonnal felismerte a mű értékét, és teketória, szakmai féltékenység vagy fontoskodás nélkül a szöveg legfőbb gondozójául szegődött. Nem utolsósorban e fejleménynek volt köszönhető, hogy a kötet 1862 január 16-i első megjelenése tagadhatatlanul jeles irodalmi eseményként vonult be a köztudatba. Az önzetlen segítséget Madách leginkább azzal hálálta meg, hogy megszívlelte a pályatárs jótanácsait. Ezt írja Aranynak: „Egyet fogok csak örökké restellni és pirulni magam előtt, hogy olyan szellemet, mint tiéd, magasztos hivatásától én vontam el hetekre mechanikus munkára, hibák igazítására…”
A drámai költemény pályafutásában döntő fordulatot hozott Paulay Ede – a Nemzeti Színház igazgatója, a Színitanoda vezetője – 1883-as Bécsben tett színházi, szakmai körútja. A Faust ottani előadásait végignézve jutott döntő elhatározásra: kiszakítja a Tragédiát könyvdrámai elszigeteltségéből. Talán maga sem sejtette, hogy a szcenikai munka, a rendezői bátorság mellett, igazgatói tekintélye teljére is szükség lesz a darab műsorra tűzéséhez.  Kritikusok leginkább azzal indokolták húzódozásukat, hogy a mű meditáló, helyenként komor részei miatt a színpadon „szaltózva fog megbukni”, mert „a közönség türelmével nem lehet büntetlenül visszaélni”. Még a Nemzeti Színház akkori intendánsa és (színházfelügyelője) Podmaniczky Frigyes is egy követ fújt az ellendrukkerekkel, mondván: (a darab) „tíz előadást sem fog megérni”. Számos titka lehet annak, hogy az 1883. szeptember 21-én kirobbanó színházi sikert arató Tragédia tizenegy év alatt százszor került a színpadra. Felfedezték az „isteni célok – emberi vágyak színjátékának népszínházi hajlandóságait is”, s már 1884 és 1886 között ötvenkét rendezésben félszáz magyarországi város és község publikuma előtt mutatkozott be. A népszínházi hagyomány a századfordulón, a két világháború között, sőt rövid időre az ’50-es években is újjáéledt. Újra meg újra felfedezett időszerűségét emlegetni már-már közhelyszámba megy. Volt, hogy kapóra jött, mint bibliai téma feldolgozása, és olyankor egyszerű vallási drámává nyomorították, máskor az ügyeletes ideológusok a népfelséget, meg az elnyomás-ellenességet hangoztatták és megpróbálták a Tragédiát saját szekerük elég befogni. Persze ilyenkor húzni kellett a szövegből… Aztán hosszabb időre leszorult a színpadról. 1960-tól újra játszani kezdték Szegeden, 1964-től 1981-ig Budapesten egy-egy vendégelőadás erejéig fújták le a port a szövegkönyvről, és ki tudja, az örök érvényű téma napjainkban talán ismét értő fülekre talál. Ma csaknem félszáz nyelven olvasható a Tragédia, de sorra születnek az újabb fordítások. Úgy tűnik, a költő kívülálló látásmódjával – mellyel sokszor csak elrejti a belülről átélő mestert, és egyben felizzítja a történéseket – minden kor érdeklődőjének feladta a leckét.
Ki mit ért (félre) a Tragédiából, az már akkor elválik, amikor például a Faust Madáchra gyakorolt hatásáról esik szó. Hiszen a Tragédia merőben másképp szól az emberi létben rejlő lehetőségekről és az elválasztottság tragikumáról, mint Goethe szintén zseniális műve. De lehettek jelentősebb hatások is.
A múlt századi francia tudós, a ceremoniális mágia nagy ismerője Constant abbé, írói nevén Eliphas Lévi szerint a Tarot a héber beavatottak bölcsességének esszenciája. Nevét az Ótestamentum héber elnevezésétől a torat – azaz a tora közalakban írt – és visszafelé olvasott betűiből kapta. A Tarot huszonkét nagy arkánumának – fő lapjának – száma megegyezik a héber ábécé betűinek számával. Kazanlár Emil, aki még a titokzatos Keleten, Perzsiában leste el a kártyavetés mesterségét – európai hazájában, édesanyja szülőföldjén, Magyarországon telepedett le negyven évvel ezelőtt. A Kassák Könyvkiadó gondozásában Tarot-ról megjelent kötetéből megtudhattuk a kártyalapok és kirakásuk értelme – ősi szokás szerint – meditációs képletnek tekinthető. A szerző néhány mondatban megemlíti Az ember tragédiája és a Tarot összefüggését is.
– Ha jól sejtem, a történetnek van perzsa vonatkozása is?
– Fugairon francia tudós szerint a Tarot a perzsa beavatottak tudását foglalja össze. Egykoron a Mazda-hitűek, később a manicheusok, az iszlám óta pedig a szúfi dervisek a Tarot értelmezését is lehetővé tevő bölcsesség letéteményesei. A perzsáktól ezt a tudást a káldeusok vették át, ezektől a héberek, majd a hellén-héber kultúrhatás alatt Alexandriából került Rómába. Ismerete onnan terjedt tovább szerte Európában. Egy másik, század végi francia kutató, Dr. Gérard Encause, írói nevén Papus szerint a Tarot nagy arkánumainak szimbólumrendszere még az említett kultúrkorszaknál is régebbi: az egykori tudás bölcsőjéül szolgáló Atlantisz különösen becsült hieroglifarendszerét testesítette meg. Minden egyes jelkép önmagában álló, teljes kifejezője is volt e meditációs szerkezeti egységnek. A Tarot képei felfedezhetőek egyes középkori misztériumjátékok jeleneteiben is. John Milton Az elveszett paradicsom című drámai költeménye – mely kétség kívül hatást gyakorolt Madáchra – a középkori misztériumjátékokból is merített. Mi sem kézenfekvőbb a kapcsolatnál, mivelhogy Milton darabjában felismerhetőek még bizonyos kártyalapok. A rendszer összetartó erejét a kabbalisztikus elemek, az asztrológia és a számmisztika jelentik.
– Milyen nyomok utalnak arra, hogy Madách Imre elmélyedhetett az ezoterikus tudományokban?
– A Madách könyvtárban lévő több, mint félszáz titkos tudományokkal foglalkozó martinista mű különös jelentőséget kap, ha meggondoljuk, hogy Madách Sándor, a költő nagyapja, a magát martinistának valló Martinovics Ignácz védőügyvédje és bizalmasa volt.
– A martinistákat gyakran a szabadkőművesekkel hozzák összfüggésbe…
– A köpenye felét koldusnak átadó Szent Mártont – aki az egyik legnagyobb „francia szent” és Tour egykori püspöke – a korabeli világban tauturgoszként (azaz természetgyógyászként) tisztelték. A kézrátétellel gyógyító püspök nevét ma szinte minden francia helység őrzi, hacsak egy utcanévben is. Márton nem csupán az egyház szentje, de példaképe lett számos későbbi ezoterikus csoportosulásnak is. Balogh Károly – Madách Imre fiának, Aladárnak unokaöccse – Az ember és a költő című könyvében feljegyzi (kiadta Dr. Vajna György és Társa, Atheneum nyomda, Budapest, 1934 október, 86.oldal) a Tanulmányai, könyvei című fejezetben olvasható: Messmert és Swedenborgot (okkult praxist is folytató filozófusokról van szó) ismertető könyveken kívül – mondja Latóczky – ki kell emelnünk azt a nagyszámú iratot, könyvet és pamfletet, mely az illuminátorokra és a Rózsarendre vonatkozik”. Itt láthatóan martinista könyvekről esik szó. Már a költő nagyapjára, Madách Sándorra hatással voltak ezek az eszmék. Madách Imre eleven, ezoterika iránt nyitott kultúrába született. „Melynek akkortájt sok híve volt Nógrádban, legtevékenyebb pedig Videfalván, a Kubinyaiak szép kis saroktornyában gyülekeztek.” Madách Imre feltételezhetően tagja volt egy ilyen szellemi műhelynek.
– A Tragédia 14 színből áll, a Tarot-t, mely a tapasztalatot gyűjtő lélek állomásait szimbolizálja, 22 lap alkotja (a héber ábécé alaphangzóinak és az Egyiptomban megkülönböztetett hangok számával megegyező szám).
– A Tarot 22 elemű rendszer. A „0”, amely – ha körberakjuk a lapokat – egyben a 22. kártya is – a VÁNDOR, a BOLOND az a személyiség, aki végighalad a lélek állomásain. Ez alatt felismeri valamennyi – a szellemtől elszakadt és elszigetelődött – fizikai létforma hiábavalóságát.
– Akárcsak Ádám…
– Míg a kör elejére érve, az illúzióktól szabadulva végre a teljesség számát nem birtokolhatja. A „0” a kör, a kezdet és egyben a lehetőség száma. E kártyán a vándor ruháját megszaggató, csaholó kutyák az új ismeretszerzésre, az élet értelmének keresésére ösztökélő erőket szimbolizálják. Ádám a paradicsomi színben meztelen. Maszk nélkül jelenik meg. Később illő öltözékkel Lucifer látja el. A további, háromszor hét csoportra osztható, huszonegy lapból kétszer hét jut az első hét színre, a testi és szellemi sík egymás melletti ábrázolására. Mégpedig az első hét laphoz a harmadik hetes csoport, tehát a XV. és a rákövetkező hat lap rendelhető. A durva fizikai és szellemi kölcsönhatása után, a következő hetes sorozatban és az ennek megfelelő – a költemény második felére eső – hét színben az emelkedettség és a biológiai lét már a lélek önfelismerésének, eszmélésének jegyében zajlik. Ekkor már megértettük: mi, emberek többek vagyunk, mint amit magunkból, világunkból fizikai érzékszervekkel látunk. Sőt, a tudatosan tapasztalt testenkívüliség sem hiányzik a jelenetek közül, ami tudvalevőleg a misztériumiskolák hagyományaira utal. Ez az űrjelenetben lép elénk.
– Ami már a fizikai lét korlátainak feszegetése. De ne vágjunk a dolgok elébe. Nézzük az első színt. A mennyekben…
– Az I-es kártya a MÁGUS, vagy a KÓKLER. A kókler és a mágus közti alapvető különbség, hogy az utóbbi a tudást és az isteni erőt birtokolja. Az ábrán látható adeptus fejét a végtelen fektetett nyolcasából készült széles karimájú kalap fedi. Egyik kezét az égnek emeli, ebben pálcát tart, másik keze mellén nyugszik. Teste és karja az Alef betűt formálja. Előtte, munkaasztalán néhány eszköz hever, melyekre az alkotáshoz van szüksége.
– Tehát az első szín. A mennyenkben…
„-Gábor főangyal – Ki a végtelen űrt kimérted,/ Anyagot alkotván beléje…”
A fény „árnyképe” ellenpólusa a XV-ös kártya, Szamekh, mely az ördögöt, a fizikai „sűrű létbe” bezárt eleven uralkodót ábrázolja megláncolt segédeivel.
„Lucifer: – Ott állok, hol te, mindenütt.”
Lucifer dacos és fennhéjazó monológjában felfedi az anyagvilág kétpólusúságát, ami ezt az erős ellenpontozást bevezeti.
– Második szín: a paradicsomban… „Középen a tudás és az örök élet fái.”
– A II-es  lap a NŐPÁPA Ízisz-szarvaival a szellemi síkot, a vele szemben álló XVI-os TORONY kártya a végzetszerűen bekövetkező összeomlást, a kapcsolatok elvesztését és a fizikai világban létrehozott látszatalkotások villámcsapásszerű romba dőlését idézi fel. Itt valóban villám sújt az emberkéz alkotta, nagyravágyó világba, mely ettől szilánkokra hullik. Emberalakok – többek közt egy király – zuhannak alá. A NŐPÁPA fejét fátyol borítja, és köpenyével félig elrejt egy nyitott könyvet. Eliphas Lévi szerint ez a rejtélyes alak Juno, a szuverén asszony. A Béth hangzó a templom oszlopait jelenti, a kabbala szerint a „kétséget”, melyben az egység megnyilvánul, egyben szimbolikusan a jó-és a rossz-tudás fája, mely csakis együtt hathat az isteni terv szerint.
„-Éva – Minő csodás összhang ez kedvesem/ E sokszerű szó és egyetlen értelem.” A szent csarnok helyett nem lehet Bábel tornyát megépíteni, mert azt az Úr villámmal sújtja. Emlékezzünk Síva pusztító sugarat küldő harmadik szemére, vagy a paradicsomból az emberpárt kiűző angyal lángpallosára.
„-Az Úr szava – Ádám, Ádám! Elhagytál engemet. Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban.”
– Harmadik szín… „Pálmafás vidékek, a Paradicsomon kívül. Kis, durva kaliba”
– A III-as a CSÁSZÁRNŐ – terhes asszony, e laphoz a Gimmel betű tartozik.
„-Éva – Nekem meg büszkeségem az csupán,/Hogy a világnak anyja én leszek”. Mellette a XVII-es kártya a CSILLAG, (vagy CSILLAGOK). Az ember sorsát irányító bolygókat a hét csillag szimbolizálja, a Vándor azonban egy nyolcadikat szeretne, mely kívánságából és kívánságának minősége szerint születik meg.
„-Éva – Ah, nézd e kedves testvérarcokat,/(…)ők adnak búnkban bíztató szavakat/ A kétkedésben jótanácsokat.” Itt csillagokról esik szó, a vágyról, mellyel az ember a Paradicsomon kívüli anyagvilágba került, és ott megvetette lábát.
A vágyak erejére utal a Föld Szelleme is, amikor Lucifer kérdésére válaszol. „-Lucifer – Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe/ Az ember, hogyha Istentűl fogad?
A Föld szellemének szava – (…) Erős vágyakkal és emelt kebellel.”
Itt jelenik meg a karma fogalma is, mely születéskor az ember csillagos égboltjáról az asztrológus számára leolvasható.
„-De száz alakban újólag felelsz/ És nem kell újra semmit kezdened:/ Ha vétkeznél, fiadban bűnhődöl,/ Köszvényet őbenne folytatod/ Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz/ évmilliókra lesz tulajdonod.”
A XVII-es kártyán a csillagok alatt térdelő nőalak két kehelyből önti ki az Élet Vizét. Az egyik edény tartalmát a vízbe, a másikét a földre. Ez azt az áldozatot jelenti, amit meg kell hozni a csillagért.
– Negyedik szín Egyiptomban… Ádám, mint fáraó.
– A IV-es kártya, a CSÁSZÁR. Ádám, mint fáraó leplezetlenül a császár köntösében jelenik meg.
„Lucifer – Felséges úr! Aggódva kérdi néped,/ Mely elvérezni boldog lenne érted,/Vajjon mi az, mi a nagy fáraót/ Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?” A XVIII-as a HOLD kártya a holdfény nyugtalanító lidércfényével megvilágított utat mutatja, melyen megfordulni nem lehet, azon akkor is végig kell mennie a léleknek, még ha a cél nem is ez, csupán két bástya ablaka világlik, melyekhez út nem vezet. Azokat kutya és sakál formájú állat őrzi. Megoldás egyelőre nem kínálkozik.
„-Lucifer – Kéj kertjeidben sakál üvölt.”
„-Ádám – úgyis sok szép időt vesztegettem el/ Ez ál uton.”
Láthatjuk: a kártya lényegét ragadják meg ezek a szavak.
– Az V. szín Athénben… Éva, mint Lucia Miltiádész hadvezér neje, fiával, Kimonnal. A színhely a templom és környéke. A bölcsek szerint a görög templomban, ahol a szellem tüzét őrizték, valóban a Szellemiség volt jelen. A szellemi lényeknek ez alkalmat adott az alászállásra.
– A marathoni csata győztes vezére, aki szélnek ereszti hadseregét, a FŐPAP, a bölcs, aki sok hős tanítója és nevelője: az V-ös kártya. Ő az, aki mégis kilép a templom védőteréből a Nap szentélyéből. Ezt jelképezi, a XIX-es NAP kártyalap. Az előző szín, a Hold udvara után most a Nap udvarában vagyunk. A szemforgatók, akik a tömeget felheccelik, nem tűrhetik a Nap-Tűz prófétáját.
„- A népből – Halál! Halál!
– Éva – Kiről is van tehát szó?-
– Második demagóg hozzája lépve Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb,/
Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik…
– Éva Miltiadészhoz – E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdúlj (…)
– Militadész – vezessetek le. Nem veszem igénybe/ Tovább e szentélyt.”
A NAP kártyát úgy is ábrázolják: fiú jön lóháton, a győztes, akit veszély fenyeget a falakon túl, a külvilág felől.