Különös neve van…
– Az Áminnak kettős a jelentése: megbízható és ámen. Mohamedet hívták így, mielőtt fölvette volna prófétikus nevét. A családom apai ágon török eredetű. Apám a Kazanlá Oszmanli Olulár török-tatár hercegi-szultáni család sarja, Dzsingisz kán és Kara Musztafa egyenesági leszármazottja. Kara Musztafa az utolsó pécsi pasa volt, akit seregei vereségekor unokaöccse és nevelt fia, Szulejmán szultán meggyilkoltatott. A törökök kiűzetése ellenére a családunk visszafurakodott Európába, s különösen Kelet-Közép-Európába: a férfi tagok gyakran innen választottak maguknak feleséget.
– Török származása ellenére hogyhogy Teheránban született?
– Kemal Atatürk forradalma idején a nagyapám mint a szultán régi „kádere” jobbnak látta, ha elhagyja az országot. (Még mielőtt száműzetésbe kényszerült volna, egyszer hónapokig egy örmény fiatalembert rejtegetett, aki később, Amerikába kikerülve, az iránta való hálából felvette családunk nevét. Elia Kazannak hívják.) Apám Szmirnában született, onnan átköltöztek édesanyja – nagyapám egyik feleségének – szülővárosába, a perzsiai Urniába, ahol törökök, perzsák és kurdok éltek együtt békében. Kék szemű, szőke és kreol bőrű apám 1928-38 között a magyar kormány ösztöndíjával Budapesten tanult a Műegyetemen, megszerzett két diplomát. Közben, hogy eltartsa magát, arab, perzsa és török nyelvleckéket adott. Így ismerkedett össze nagyváradi születésű, svájci származású, Bukszból Baranyira magyarosított mamámmal. Az ő révén egyébként rokonságban állok Semmelweis Ignác, Pulszky Ferenc, Márkus Emília leszármaottjaival, a New Yorkban élő Nyizsinszkij Tamara pedig édes unokatestvérem. A Magyar Rádió Amerikába sugárzott, rövidhullámú kulturális adásainál dolgozó anyám a kényszerű politikai elköteleződés és a háború elől Teheránba menekült – férjhez. Ott születtem 1939-ben.
– Otthon milyen nyelven beszéltek?
– Magyarul. Apám imádta a magyar nyelvet. Amikor Magyarországra jött, már tudott magyarul. Anyai nagyszüleim Pestről rendszeresen küldték Teheránba a magyar iskolakönyveket, regényeket, versesköteteket. Az általam szeretett reneszánsz szerzőktől Madáchig mindent megkaptam és olvastam. Úgyhogy akcentus nélkül beszéltem magyarul. Mikor hazatértünk, a határőrök leszállítottak a vonatról, mert nem hitték el, hogy Iránban születtem, és nem korábban emigráltam Magyarországról.
– Apanyelvén nem is tud?
– Csak olvasok, értek törökül. Passzív a tudásom. Apám egyébként egész pici koromtól kezdve mondogatta nekem: te török vagy. Hosszú ideig a török titkosszolgálat figyeltette őt. Ezek a tények bizonyos értelemben traumatizáltak engem, s valószínűleg ezért sem beszélek törökül.
– Vallásos nevelést kapott?
– Igen, annál is inkább, miután sok muzulmán pap volt a családunkban. Érettségiig rendszeresen jártam Korán-órákra, de anyám miatt katekizmust is tanultam.
– Nem okozott ez a kettősség valamifajta tudathasadást?
– Ellenkezőleg. Formálta a személyiségemet. Időm és ambícióm nagy részét különben a bábozás, a manicheizmus tanulmányozása és az ebből eredő miniatúrafestészet művelése töltötte ki. Tizenöt éves koromban egy miniatúrával megnyertem egy indiai nemzetközi rajzverseny első díját. Ennek köszönhetően jutottam be a teheráni képzőművészeti főiskola miniatúra szakára.
– Miben különbözik ez a festészettől?
– Az ezoteria szférájába tartozik: régen kidolgozott szimbólumok alapján, az érzékelhető valóságon túli, szemmel nem látható valóságot, Isten és ember kapcsolatát igyekszik megragadni. Az időből kilép az időtlenségbe.
– Mennyiben érezte magát perzsának (is)?
– – Hálás voltam a perzsa kultúráért Iránnak, de mindvégig tudtam, mi ott emigránsok. Száműzöttek vagyunk.
– Török származása mit jelentett-jelent önnek?
– Sok dolog török szemmel, mércével tetszik nekem. Török például a szám ízlése, és a színvilágom is az. Bizánci török. Származásom tudata az évtizedek során nem halványult el, egyre elevenebben élt bennem. Kicsit úgy éltem meg, hogy magyarországi letelepedésem miatt nem élhetek az anyaországban, de meghúzhatom magamat egy testvértörzsnél. A magyarokat úgy tekintem, mint egy nagyon fejlett török törzset, amely felvette a kereszténységet, s beolvadt Európába. Szerintem ugyanis a turáni-magyar kapcsolat vitathatatlan.
– Miért települtek vissza Magyarországra?
– Tizenhat éves koromban elváltak a szüleim. Édesanyám már akkor hazajött volna, de megvárta, míg befejezem a tanulmányaimat. Sőt az akadémia elvégzése után egy ideig még tanítottam egy iskolában is,. Végül huszonhárom éves lettem, mire elindultunk Budapestre.
– Mihez kezdett itthon?
– Az érettségi vizsga letétele után két évig a bábszínházban dolgoztam, aztán második nekifutásra felvettek a bölcsészkar spanyol-francia szakára. Később filozófiából – Helvetiusból – doktoráltam, s a bölcsészkaron tizenegy éven át perzsa lektor is voltam. Ami a beilleszkedést illeti: könnyen is ment és nehezen is. A rendszer bizonyos fokig ismerős volt, itt is keleti despotizmus uralkodott, csak éppen vörös színű. Viszont a bábszínházban – akármilyen kedvesen fogadtak is – csak gépezet kis csavarja lehettem. Teheránban népszerű személynek számítottam. Én alapítottam kamaszkoromban a kultuszminisztérium megbízásából a perzsa állami bábszínházat, a televízióban saját gyerekműsoromat vezettem, a magam írta darabokat játszottam, díszleteit terveztem. Ifjú nézőim felismertek, megállítottak az utcán… évtizedekig tartott, amíg Magyarországon valamifajta nevet tudtam magamnak szerezni.
– Nem fogyott el soha az ereje? Nem gondolt arra, hogy disszidáljon?
– Kaptam jó néhány ajánlatot, letelepedhettem volna például Franciaországban, Belgiumban, de nem mentem. Itt akartam bizonyítani. Mindig örültem, ha visszajöhettem ide. Magyarország nélkül dezorientált lennék. Hiányozna metafizikus varázsa.
– Mik voltak beilleszkedésének fontosabb állomásai?
– Mindenáron tovább akartam magam képezni az engem érdeklő dolgokban, nyelvészeti területen. A megélhetés érdekében azonban bizonyos kompromisszumokat kellett kötni. A bölcsészkar befejezése után hat évig a parlamentben dolgoztam, francia, spanyol, angol, perzsa tolmácsként. De használtam az olaszt, hollandot, németet, portugált és örményt is. Ezeken a nyelveken beszélek és olvasok. Tizenhárom évig dolgoztam az Idegenforgalmi Propaganda Kiadó Vállalatnál, először tolmácsként, majd idegenforgalmi lapoknál. Rövid időre a Lapkiadó Vállalathoz, majd az iráni nagykövetségre kerültem. 1990-től szabadúszó vagyok: az ezoterikus festészet és a Tarot művelésével és tanításával foglalkozom. Soha nem hagytam abba a festést, Országh Lili tizenegy évig tanított. A Tarottal való több évtizedes foglalkozásom eredménye pedig egy háromszáz oldalas Tarot-könyv, amelyet egyik tanítványomnak köszönhetően a Kassák Kiadó jelentetett meg.
– Mi tulajdonképpen a Tarot?
– Kártya, amivel meditálnak, önismereti gyakorlatot végeznek vagy jósolnak. Eredetileg feltételezhetően az egyiptomi főpapok beavatására szolgáló hieroglifarendszer. Ábrák szöveg nélkül. Később a zsidó kabbalában ábrák helyett a héber ábécé huszonkét alapbetűje jelent meg. A Spanyolországba szóródott zsidók X. Bölcs Alfonz alatt, a XIII. század második felében viszont ábrákkal igyekeztek helyettesíteni a betűket. Ekkor születtek meg – a szimbólumok megőrzésével – a mai Tarot ősalakjai, rajzolt figurái. És akkortól kezdték a kártyát jóslásra használni. A Tarot bekerült az európai kultúra vérkeringésébe. Nálunk Mátyás király visegrádi palotájának falára a hercegprímás Vitéz János megbízásából a Botticelli-tanítvány, Alberti mester készített Tarot-festményeket. Gutenberg után elterjedt a durva ábrázolású nyomtatott Tarot is, eredeti származási helyére elkerülve pedig visszakeletiesedett.
– Hogyan lehet jósolni a Tarot-kártyával?
– Bárki kialakíthatja a maga kártyakirakási módszerét, de léteznek hagyományos rendszerek is. Én eddig hetvenhetet gyűjtöttem össze belőlük. A Tarot a múltból kiindulva általában beszél az emberről. Vannak olyan kirakási módok, amelyek révén a múltat, jövőt lehet nézni vagy valamilyen bekövetkező esemény részleteit lehet feltárni. Van, amelyik segítségével az egyén pszichológiai, lelki, fizikai, szellemi állapotáról tudunk képet alkotni. Jung az önismeret szempontjából nagyra értékelte a Tarot-kártyát. Előadásokat is tartott róla, amelyeket tanítványa – ma a legdivatosabb hollywoodi pszichiáter és jósnő -, Sally Nichols jegyzett le, rendezett kötetbe.
– A jóslás különböző formái között hol helyezkedik el a Tarot?
– A konkrétabbak közé tartozik. Keveset lehet belemagyarázni, a lapok önmagukért beszélnek. A kávézaccjóslás például absztrakt, olyan, mint a Rorschach-teszt.
– Ön miből tud jósolni?
– A keleti embereknél az érintkezés, a szalonidőtöltés egyik formája a jóslás. Én kitalállak téged, te kitalálsz engem.
– Önmagának milyen gyakran jósolt Tarotból?
– Életem két sorsdöntő eseménye előtt.
– Megmondott-e mindig mindent az érintetteknek abból, amit a lapokból kiolvasott?
– Módszerem lényege a jóindulat, a tapintatosság és az óvatosság. A személyiségépítő jóslás híve vagyok.
– Mennyi idő kellett ahhoz, hogy biztosnak érezze tudását?
– Harminc év. Szűz-Nap jegyű vagyok, Ikrek aszcendenssel. Lassan értem el az eredményeimet. Van viszont olyan tanítványom, aki három év alatt mester lett, és kiadta a saját Tarot-könyvét.
– az ön opuszának mi az újdonsága más Tarot-könyvekkel összehasonlítva?
– Az egyiptomi, perzsa és hindu figurák mellett a Tarot történetében először az én kártyáimon jelentek meg a magyar legendárium alakjai, Szent István, Csaba királyfi, Szent Margit, Emese, Toldi és Ferenc József. Az én munkám ökomenikus, többféle vallási megközelítést tartalmaz.
– Megtalálta önmagát?
– Még mindig keresem az utamat. Újabban a Tarotból eredeztethető amulettológiával foglalkozom. Jelentése kettős: ördögűzés és áldáshozás. Abban segíti az embert, hogy a jóhoz könnyebben eljusson, a rosszat távol tartsa magától.
– Ha belefesthetné magát, az őseit, a múltját valamelyik Tarot-lapba, melyik lenne az?
– Az alef és mágus. Az Amin név a-val, tehát aleffel kezdődik. A mágust pedig azért választanám, mert ő az utcán kínálgatja a portékáját, de látszik, hamarosan tetőt tud a feje felé húzni. A mágus védettséget élvez, ura az elemeknek. Képes arra, hogy birodalmat alapítson. Képes a honfoglalásra. Én bejártam a honfoglaló magyarok útjának legalább a felét. Felállítottam a „jurtámat” Budapesten. A magam módján én is honfoglaló vagyok.
Gervai András

„1286-ban Arghun kán, Tebriz és Fársz tartományok (azaz Perzsia) kánja három követet küldött Kublai kánnak (Dzsingisz kán unokájának), hogy meghalt főfelesége, Bolgana helyett küldjön neki egy újabb főfeleséget a törzsből. Kublai 1291 körül úgy döntött, hogy unokatestvérének a tizenhét éves, szép és művelt kínai hercegnőt, Kokacsint küldi el, akinek apja tatár-kínai herceg, édesanyja pedig Árpád-házi hercegnő volt. Amire az értékes „küldeményt” a „postásként” felkért Marco Polo és társai elvitték Perzsiába, az idős és beteg Arghun már halott volt. Nőtlen és jóképű fia, Kazán kán – hogy elkerülje a lány esetleges visszaküldéséből adódó diplomáciai bonyodalmakat, no meg mivel tetszett is neki az ara – maga vette el Kokacsint. A Bizáncot meghódító, Törökországot megalapító török szultánok dinasztiája az ő leszármazottaikból áll. Kokacsinon keresztül az Óluk, azaz a török hercegek úgy vélik, magyar vér is folyik az ereikben. Ilyen alapon érzem úgy, hogy Magyarország nem csupán édesanyám hazája, de valahol édesapám szép-ükanyjának is ősi, anyai ági hazája.