A budapesti Szépművészeti Múzeum külföldi pikturális kincsei között felbecsülhetetlen értékű a flamand képgyűjtemény. Míg az olasz festészetet többek között Raffaello, Tintoretto, Bronzino, Tiziano alkotásai képviselik, a spanyol iskolát pedig számos El Greco-n, Zurbaran-on és néhány kiváló Goyán keresztül csodálhatjuk, Hollandiát többek között nem kisebb név képviseli, mint Rembrandt. Természetes, hogy megtalálhatjuk itt a flamand festészet minden egyes korszakának néhány kiemelkedően nagy képviselőjét is.
A flamand iskola kialakulása
Németalföld művészeit, mind a flamandokat, mind a hollandokat, a XVI. sz. derekáig egyetlen festészeti iskola, amelynek Van Eyck az alapítója, gyűjti maga köré. Thierry Bouts, Gérard David, mindketten harlemi származásúak, Löwenben, Brüsszelben dolgoznak, és ott folytatják Roger Van der Weyden vagy Memlind tradícióját. Azon déliek, akik szülőhazájukban maradnak, mint Albert Van Ourwater vagy Geertgen Tot Sin Jans, alig különböztethetők meg a többiektől. A XVII. században következik be az északi és déli iskolák különválása. Egyfelől létrejön a flamand iskola, az a nagy zenekar, amelyet Rubens vezényel, másfelől pedig a holland iskola, Rembradttal, e csodálatos szólistával az élen.
A flamand képek útja Magyarországra
A flamand műalkotások külföldre áramlása a XVIII. században kezdődött. Leopold Vilmos helytartó csodálatos gyűjteménye azonban már 1689-ben véglegesen átkerült Bécsbe. Jóllehet, Antwerpen, Brüsszel, Genf és Bruges továbbra is hűséges őrzői az ott elhelyezett mesterműveknek a kolostorok gyűjteményei a XVIII. században szétszóródtak a világban. Az eladásra kerülő remekművek első nagy vevői között megemlíthetjük egyrészről Mária Terézia császárnőt Ausztriában, másfelől pedig Anglia tehetős műgyűjtőit. Majd a napóleoni háborúk következtében létrejött változások során franciák, hollandok és dánok is szert tettek kiváló flamand remekművekre, melyek egy részét aztán tovább adják más nemzetiségű európai gyűjtőnek. Ilyen közvetítők révén vásárolta meg a magyar állam 1870-71-ben nagy flamand gyűjteményének magvát. A Szépművészeti Múzeum 1906-ban történt megnyitása óta sem szűnt meg gyarapítani flamand gyűjteményét. E gyűjtemény még a legutóbbi esztendőkben is teljesebbé vált néhány nagyértékű flamand mű beszerzésével.
A flamand festészet termeiben
A múzeum három közepes nagyságú és egy nagyméretű termét szentelte a mai Belgium régi nagy festészetének. Majd az ezeket követő termekben láthatók a holland remekművek, melyeknek több közös vonásuk is van a flamandokkal. Tudjuk, hogy a flamand Van Eyc volt az a mester, aki először alkalmazta az olajfestéket. Az ő hatása érezhető Memlingnél, Petrus Christusnál és Gérard Davidnál, akiknek műveit a legelső flamand teremben csodálhatjuk meg.
Flamand festmények magyar megrendelésre
Bruges-t méltán képviseli Memling egyik mesteri triptichonja, felülmúlhatatlan gazdagságú kódex-koloritjával: a részletesen kidolgozott, hatvanszemélyes kompozíció a keresztutat, a keresztrefeszítést és a feltámadást ábrázolja. A következő termekben a brüsszeli, valamint a sokfigurás kompozíciókat alkotó első antwerpeni iskolát a Bruegelek remekművei képviselik, id. Pieter Bruegel-lel kezdődően (szül. Bruegel, 1525 körül, – megh. Brüsszel 1569 körül), akinek csodálatraméltó híres „Keresztelő Szent János prédikációja” a múzeum egyik büszkesége. A fa mögött, amelyet a mester kompozíciója bal sarkába festett, egy magyar nemes képmása láthatóm Batthyány Boldizsár grófé, aki a festő kortársa volt és Johannes Sambucus barátja, aki viszont Bruegel baráti köréhez tartozott, és nyilván ő közvetítette a festmény megrendelését. A mű századokon át a nagycsákányi Batthyány kastély dísze volt. Itt érdemes megemlíteni, hogy id. Bruegelnek e műve nem volt az egyetlen festmény, amelyet flamand mester közvetlenül magyar megrendelő számára kivitelezett. Mária magyar királyné, V. Károly német-római császár huga, két arcképét is flamand festőkkel festettette meg. Az egyik a királyné még fiatalon látható, komoly, nőies bájjal, ahogyan Brantome is leírta őt emlékirataiban; ezt a festményt a „Magdolna Legendája” mesterének tulajdonítják. A másikon a királynét már idősebb korában örökíti meg egy mindmáig nem azonosított flamand mester. Ezzel szemben tudjuk, hogy V. Károly portréja, amely hugának két arcképe között látható, a nagy brüsszeli arcképfestő, Bernaert van Orley munkája. De térjünk vissza a Bruegelekhez! Ifj. Pieter Bruegelt (Brüsszel 1564 – Antwerpen 1637) két kiváló műve képviseli: „A falusi vásár” és „A keresztrefeszítés”.
A flamand festészet antwerpeni iskolájából
Az első antwerpeni iskolát, tehát a sok stilizált figurával benépesített, évszakokat vagy hónapokat ábrázoló tájakat, egyszóval a post-bruegeli iskolát itt Jacob Grimer (Antwerpen 1525 – Antwerpen 1590) három művén kívül, és még ezeknél is frappánsabban, Sebastian Vrancx (Antwerpen 1573 – Antwerpen 1647) két kisméretű festménye képviseli: a „Január”, és a „Szeptember”. Az aranymetszés teljes használata csillan fel a „Január” kompozíciójában, míg a „Szeptember” című képen egy kerek faputtonyon, amely leszedett alma összegyűjtésére szolgál, ott látható Antwerpen szimbóluma, a levágott kéz, amely Druon Antigon és Silvio Brabo legendájára emlékeztet; ez a szimbólum egyébként jelent van Antwerpen városának címerében is, nem is szólva a Brabo szökőkútról. Még egy másik Bruegelt is képvisel a múzeumban három festménye és ez a velours-i Jan Bruegel (Brüsszel 1568 – Antwerpen 1625). „A bűnbeesés” és „Noé bárkája” kompozícióin ez a mester kedvére remekelt az állatok és a növényzet részletes ábrázolásával. Részéről jóval szokatlanabb alkotás az „Aeneász és Szibilla az Alvilágban”, melynek gazdag, misztikus ezoterizmusa valamilyen tagadhatatlanul barokk, anatomikus testiséggel párosul, és amelyből semmiképpen sem zárható ki Rubens hatása.
A flamand iskola brüsszeli korszakából is
Bár személy szerint Van Eyck és Van der Weyden neve hiányzik is a flamand festészet hőskora képviselőinek névsorából a budapesti múzeumban, mégis feltétlenül meg kell említeni, hogy a bruegeli kor flamand portréfestőit viszont az antwerpeni Antoine Mors, és főként Nicolas Neufachatel művei képviselik, továbbá ezt a kort értékeltetik Pieter Aersten, Joachim Bueckelaer és Maarten van Cleve zsánerképei (ez utóbbi antwerpeni mester az id. Bruegel és H. Bosch hatása alatt állt.) Noha B. Spranger „Szent György”-e, Bernaert de Ryckers „Diana és Acteon”-ja, valamint Maarten van Heemskerck és Jan van Hemessen bibliai tárgyú művei és Roelandt Savery tájképei kiegészítik a brüsszeli korszak festészetének különböző arculatait, külön említésre érdemes a brüsszeli iskola nagy mestere, Jan Cornelis Vermeyen műhelyéből származó festmény, „A tékozló fiú”, amelyen a korabeli öltözéket viselő alakok és az öt érzékeket testesítik meg, és egy színével felfelé fordított kártya teszi tökéletessé a Rubens kora előtti flamand művészet tipikus hangulatát.
A flamand festészet állandó és ideiglenes tárlatai
A fent említett művek a budapesti Szépművészeti Múzeum flamand festménykiállításának állandóan látható részét alkotják, a következőkkel együtt: Colyn de Coter: „Szent János evangélista” és „Bűnbánó Magdolna” képei, valamint Michel Sittow, id. Joos van Cleve, Adrian Isenbrant, Jan Gossaert, Cornelis Engelberechts művei, azonkívül egy nagyon szép, hexagonális alakú kép a „Három királyok imádása”, ismeretlen antwerpeni festő alkotása. A budapesti múzeumnak ezenfelül még felbecsülhetetlen értékű olyan flamand gyűjteménye van, amely csak időleges, vagy tematikus kiállításokon látható: Rubens, Antoine Van Dyck, Jacob Jordaens, Frans Snyders, Frans Franken II., Erasmus Quellinus, Alexander Adriensen, Lucas van Uden, Peter van Lint, Jan van Dalen, Gonzales Cockx, Nicolas van Veerendael, tehát a kései antwerpeni, ill. a postrubensi iskola mesterei szépszámú műveinek gyűjteménye ez, amelyek mellett még meg kell említeni a kései flamand iskola zsánerkép- és arcképfestői közül Cornelius de Voos, Bonaventura Peeters és Gilles van Tilborch műveit is.
Magyarországon ezenkívül még az esztergomi Keresztény Múzeumban láthatók flamand festészeti remekművek. Csekély számukkal is kiegészítik azt a jóval nagyobb gyűjteményt, amely a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdonát képezi.
Cikk eredeti szkennelt változata:
