Cikk címe: Egy magyar-perzsa festő – Royal kávéház
Dátum: 1987
Forrás: Petőfi Népe, Szeged,

A kávéház ez évi évadzáró estje Kazanlár Ámin Emil filozófus-festő-nyelvészé. A művész 1939-ben született, Teheránban. Édesanyja a nagyváradi születésű elismert perzsa műfordító, Baranyai Angéla, aki nagy gondot fordított magyar neveltetésére, Teheránban. apja és családja környezetében ötvöződött tudatába e két kultúra. A ma már kilenc nyelvet beszélő művész neveltetésében a nagyar a perzsa és a francia nyelv játszotta a főszerepet. Iskoláit Teheránban végezte, festeni is itt tanult, századunk egyik leghíresebb iráni miniaturistájának, Hosszein Behzad mesternek volt a tanítványa. 1962 óta Magyarországon él, Ország Lilinél tanulta tovább a festészetet, miközben filozófiatörténetből doktorált.
Az esten a művész tíz képét mutatják be, amelyek a keleti valamint az európai hitvilágok és kabalisztikák témaköreit ábrázolják. (a kabala a héber ábécé 22 betűjén alapul. Ebből 7 az erény, 7 a tévedés, 7 pedig az élet hétszituációjának szimbóluma. Az utolsó pedig a világ rendjét megteremtő erőt jelzi.)
Az est vendége lesz Mihálffy Balázs Abdel Rahman, a magyar iszlám sejkje, aki a kairói Al Azhár egyetemen szerezte a sejkoklevelet. Segítségével és egy videófilm-bejátszással betekinthetnek az esten részt vevők a magyar iszlám életébe.
Kazanlár Ámin Emil legutóbbi – Csepel Galériában – nyílt kiállítását Mihálffy Balázs nyitotta meg többek között a következőkkel: „A művész szerteágazó sokoldalúsága mércét állít a képek szemlélői elé, akik képei tartalmának megértésén nem csupán saját érzelem tükröződésüket, hanem a hit-, hagyomány- és mítoszvilág felismerésén vagy fel nem ismerésén keresztül saját tárgyi tudásukat is lemérhetik. Képei hidat alkotnak hitek közt, kultúrák közt, emberek közt, istenek közt és világok közt…”
Az est házigazdája Koroncz Ágnes, a Magyar rádió spanyol szekciójának vezetője. Az érdeklődőket invitálja a ma 6 órakor kezdődő műsorra az estek szerkesztője: Szondi Ildikó