Kedves Barátaink, kedves Tanítványaink!
Idén novemberben lesz öt éve, hogy Dr. Kazanlár Áminollah Emil e földi pályáját elhagyta. Ebből az alkalomból szeretettel hívjuk Önt egy közös emlékezésre.
Időpont: 2026. november 21., szombat, délelőtt 11 óra
Helyszín: A Budafoki Könyvtár (FSZEK) Galériája, 1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 30.
A részvétel ingyenes.
A rendezvény programja:
- A tatai képzőművész házaspár, Szentessy Éva és László méltatják barátjuk és művésztársuk, Áminollah munkásságát
- Zimber Szilvia felolvas a gondozásában megjelent „Áminollah” című könyvből, melynek lapjain – Illés Sarolta tolmácsolásában – megelevenedik a tarotfestő-művész-jós-filozófus fordulatokban bővelkedő élete
- Hanna Berger Acikyüz és kísérője Isztambulból érkezik az eseményre, és török dalokkal emlékezik mestere és barátja erős keleti gyökereire
- Kötetlen beszélgetést is tervezünk minden kedves résztvevővel Emilhez fűződő emlékeikről, történeteikről
A helyszínen kapható lesz Illés Sarolta: „Áminollah – Szulejmán magyar leszármazottjának igaz története című életrajzi könyve.
Szeretettel várjuk mindazokat, akik a Tanár Urat, Emilt, Áminollah-t tanításain, művészetén, kártyáin vagy könyvein keresztül ismerték meg, és akik számára ma is fontos a szellemi öröksége.
Kérdés esetén keressen bennünket az erdelyi.beata@gmail.com címen vagy a +36-1-227-0929 telefonszámon.
Ezoterikus üdvözlettel:
Dr. Kazanlárné Erdélyi Beáta
Kazanlár Stúdió