Cikk címe: Karusszel és turizmus
Szerző: Dr. Kazanlár Emil
Dátum: 1984. szeptember 8.
Forrás: Utazási Magazin  évf. 9. sz. 28. o.

XIV. Lajos francia király karusszelje, a művészeti eseményekkel egybekötött jelmezes lovas- és lovasfogatos, több napos, ünnepélyes felvonulás Párizs utcáin volt a legpompásabb, amely valaha is megrendezésre került a francia monarchia idejében. Kihatása még ma is érezhető, nem csupán Franciaországban, hanem világszerte, mivel a karusszel eredményezte a turizmus megszületését.
De Sevigné asszony leveleiből, SaintSimon emlékirataiból és számos egyéb irodalmi forrásból tudjuk, hogy a napkirály ötölte ki az eseménysorozat megrendezését, (először még a gazdasági haszon kilátásaitól mentesen) egyik családtagja esküvője alkalmából. Tervéről hat hónapig büszkén beszélt boldognak, boldogtalannak, a legcsekélyebb ellenvetést el nem viselő hangon. A Felső Tanácstól e célra igényelt hitelek összege kb. egymillió fontra rúgott. A tanácskozás témáját, Le Tellier, a soros elnök, kézbe ragadta, a tanács pedig jóváhagyta. Csupán Colbert miniszter, a Pénzügyi Főellenőr tartózkodott. Elégedetlen hangulatában ekként nyilatkozott a király: „Amennyiben a Főellenőr Úr szerint a költségek meghaladják az Állam anyagi lehetőségeit, úgy megfontoltságom jeléül leteszek a tervről.”
– Nem Felség – mondta Colbert -: mivel a király már jó ideje bejelentette a karusszel megrendezését, az eseménynek meg is kell történnie. Csupán az a kérésem, hogy engedélyezzék nekem, hogy én foglalkozhassam személyesen a dologgal, mivel ha az én kezemben van, módomban áll azt produktívvá tenni. A Colbert szájából elhangzott „produktív” szót, mai szóhasználattal rentabilisnek mondanánk. A király beleegyezett mindenbe, amit a főellenőr ez ügyben kért tőle.

Vendégtoborzó
Colbert először is végigfésülte az államháztartás minden egyes fiókját, hogy begyűjtse a szükséges pénz egészét, és hogy azt ne kelljen mértéktelen kamatokkal kölcsönöznie. Ezt követően behívatta mindazokat a nemes embereket, akiket megbíztak az ünnepségsorozat megrendezésével és költségvetést követelt tőlük. Ez elégedetlenséget váltott ki. Az urak némelyike ugyanis éppen adósságait szerette volna kiegyenlíteni azáltal, hogy merít valamicskét az ünnepségek „korlátlan” költségvetéséből, elszámolási kötelezettség nélkül. Bizonyos Aurignac úr protektorához, Condé herceghez sietett panaszkodni. A herceg pedig felkereste a minisztert és megkérdezte: valóban ragaszkodik-e a költségvetést illető szigorú eljáráshoz?
– Rendíthetetlennek kell lennem – válaszolta Colbert -, mivel nem rendezkedhetünk be a legcsekélyebb gyanú elviselésére sem. Ha bárki is „megsokszorozná”, „majorálná” a valóságos költségeket, miután felbecsülte azokat, ezt saját haszna végett tenné. És ettől fogva ő mi is lenne pontosan, minek is nevezhetném? Ha, amint azt Fenséged óhajtani látszik, szemet hunynék felette, mi is volnék én, minek is neveznének engem, azaz a kettő közül melyiknek? Sem az egyik, sem a másik nem óhajtok lenni!
Az által, amit itt Colbert nem mondott ki, többet mondott, mint valaha. Következetesen meg is követelte az anyagi korrektséget a rendezőktől. Az ünnepségsorozat mégis hasznot hozott mindegyikőjük számára. Ugyanis más, legális haszonkulcs hozzáadásának lehetőségét ötölte ki a költségvetés eredeti összegének gyarapítására, olyat, amely közhasznú és nem a kis egyéni sikkasztások útját járja már.
Ez az ötlet szülte tulajdonképpen a látványosságra épülő turizmust. Mégpedig a következő, mindmáig változatlan módon: több megbízottját, ügynökét elküldte Angliába, azzal a misszióval, hogy minél nagyobb reklámot, propagandát fejtsenek ki az eseményeknek, harangozzák be az egészet, és hangsúlyozzák: Franciaország királya a hercegekkel, a nagyurakkal együtt személyesen részt vesz a karusszelen. Mondják el azt is, hogy minden kedvezményes könnyítést megadnak majd azoknak az angoloknak, akik az eseménysorozat megtekintésére hajlandók átutazni szép hazájukból Franciaországba. A szigetország lakói közül mintegy negyvenezren jelentkeztek. Majd útnak is indulta.

A kincstár haszna
Ezalatt Párizsban Colbert sem maradt tétlen, intézkedett, hogy legyen megrakott asztal és kényelmes kvártély az érkező vendégsereg számára. Minden szobát lefoglaltak a rendezők, szállodákban és kocsmaszállásokon egyaránt, majd Calais francia kikötőváros és Párizs között megteremtették a kiegészítő pótszolgáltatások lehetőségét is. A polgári lakosság is kivette a részét a feladatból azáltal, hogy albérleti szobákat bocsátott a vendéglátás, és az érkezők rendelkezésére, valamint úgy, hogy a külföldiek számára kitűnő házikonyhán való étkezési lehetőséget nyújtott. Az angolok részére öt fontért ülőhelyeket biztosítottak a karusszelre, amolyan tribünüléseken, de ebben az árban benne volt a lovaskocsin történő „transzferálás” is az események színhelyére. Az angolokat naphosszat fuvarozták egyik helyről a másikra, és mindenütt ünnepelték őket, a legzamatosabb francia borokat kóstoltatták velük, és e kóstolók ára benne volt a részvételi díjban.
Telt ház volt a színházakban, amelyek műsora a repertoár lehető legjavát nyújtotta. Versailles színpadán őfelsége maga személyesítette meg Apollót, a nap istenét, egy sem azelőtt, sem azóta nem látott balettben. A franciák végül is annyi szépet és jót nyújtottak az így beáramló külföldi pénzért, hogy az angolok sajnálkozva hagyták el vendéglátóik országát, és a legbarátibb hajlandósággal ígérték: visszajönnek Franciaországba.
Megtérült a teljes kiadás, a királyi kincstár nettó haszna fél millió fontra rúgott, azaz a teljes bevétel másfél millió volt! Sem azelőtt, sem azután, a napkirály hosszú uralma alatt, ennél jobb üzletet nem jegyeztek Párizsban. Hazatértükkor, a világot és karusszelt látott angolok ösztökélni kezdték otthon maradt honfitársaikat: tegyék meg ők is a turistautat Párizsba. Így aztán Londonban a Párizsba történő utazás amolyan intézményesített népszokássá vált. És ezáltal Colbert, a francia ruhaanyagok, borok és luxuscikkek nagy exportálója, aki a békét csakis a kereskedelmi szerződések által képzelte megvalósíthatónak, megteremtette a turizmust, ezt a „helyben történő exportálást”.

Hiánycikk: az élvezet
Végrendeletének azon fejezetében, amelyet a királynak szánt, Colbert egyértelműen kimondta: Franciaország megtakaríthatja, majdhogynem mind azon háborúkra fordított fáradalmát, amelyeket Anglia, Németország és Spanyolország ellen visel. Szerinte ezen országok népei csupán azért támadják meg Franciaországot, „hogy beszerezzék mindazt, ami náluk odahaza hiányos,” és bizonyosra veszi, hogy ha a franciák egyéb módon is „képesek mindezt megteremteni és nyújtani a felsorolt országok népeinek, ez utóbbiak érdekelve lesznek a javak olyan árukra történő elcserélésében, amelyekre viszont Franciaországnak van szüksége.”
Colbert rájött arra is, hogy az egyik legfontosabb dolog, amely akkoriban hiánycikk volt, az „élvezet”, a „le plaisir”, de nem csupán a versengés nyers, sportos és brutális gyönyöre, hanem az elegancia és a szép pompás exhibíciójának gyönyörködtetése.  Mindaz, aminek ekkor egyik legvonzóbb formája a karusszel lehetett, ügyességi versenyekkel, lovagi tornákkal, színpompás jelmezparádékkal, káprázatos lovasbemutatókkal egybekötve. Jóllehet ez a karusszel nem ismétlődött meg soha többé, de helyébe léptek a centenáriumok, milléniumok alkalmából megrendezett hasonló méreteket öltő eseménysorozatok, a különböző művészeti vagy éppen gasztronómiai fesztiválok, s mindez most már tudatosan, a turizmus fellendítése végett.
Egy másik Colbert úr is, aki a Nagy Colbertnek, XIV. Lajos miniszterének leszármazottja, ma hazája turizmusának egyik nagy propagátora. És bizonyára nem véletlen, hogy az 1980-ban Magyarországon, Budapesten és a tatabányai Árpád Szállóban megrendezésre került Borrendek Világszövetsége Kongresszusán, ő képviselte Franciaország egyik leghíresebb borvidékét. Valamikor éppen a tokaji borok nagy gazdája, II. Rákóczi Ferenc magyar fejedelem, XIV Lajos. Unokahúgának férje volt szívesen látott vendége Franciaországnak. Sajnos az ő látogatását nem éppen a turizmusból fakadó „l’art pour l’art” utazás eredményezte, de a karusszel csillogó emlékét még neki is emlegették az öregebb udvaroncok, ott tartózkodása alatt.