Újság: Egyetemi Lapok
Dátum: 1969. május 15. 11. évf. 8. sz. 5. o.
Írta: Balassa Péter
Ionesco, franciául – Pesten
A francia tanszék színjátszói eljátszották franciául az Egyetemi Színpadon a Kopasz énekesnő és a Jakab vagy a behódolás c. Ionesco-darabokat. Az együttes három-négy hóbapja alakult, ezért hangsúlyozom: franciául – játszottak. De a nyelvi és színészi produkción túl (jóllehet azzal összefüggésben), még egy figyelemre méltó szempontból tanulságos a teljesítményük: a berzenkedő vaskalaposokkal szemben éppúgy, mint azokkal hígvelejű esztétákkal szemben, akik Ionescot kozmikussá stilizálják, meggyőzően játszottak el egy normális és számomra rokonszenves Ionescot: a „pusztán” szellemeset, a „kizárólag” mulattatót, az okos groteszket. Igaz, hogy a szerző ebben a felfogásban sem mutatott társadalmi perspektívát (s így örökre kielégítetlenül hagyja a dogmatikus irodalomszemléletet), de az is igaz, hogy nem képviselte azt a misztikus értelmetlenséget – az egymást fel nem ismerő házastársak szimbólumában -, amit egyes, „mély” elmék észleltek benne. Számomra mindkét darab és mindkét produkció csupán a kispolgári hülyeséget, az agylágyulás röhögtető látványát keltette, minden különösebb filozófiai konzekvencia nélkül. De ez a „csupán”, egy egész, igazi színpad volt.
A mulattatás a Kopasz énekesnőben sikerült jobban: a feszengő unalmat, a hétköznapok abszurditását stb. a szereplők magabiztos és fölényes franciasággal fejezték ki. Kiemelném Legeza Ilona feltűnő színészi képességeit (megjelenik, leül, hosszú percekig hallgat, s ezt a szerep előírta szünetet remek komédiázással, meggyőzően ostoba arcjátékkal tölti meg). Intonáció szempontjából kimagaslik Belia Anna, a szobalány szerepében, de az előadás nyelvi egyensúlyához megfelelően hozzáadott a pesti kávéházakból jól ismert üres úriasszonyt alakító Tardos Márta (Mrs. Smith) és Jakabfi László (Mr. Martin) is. Rózsa Endre alakításának pikantériája – ha jól értem -, az a kispolgári arisztokratizmus, amellyel játékában lenézi az alantas, ostoba környezetet; Rózsa, Mr. Smithből annál mulatságosabb, parvenü kispolgárt kerekít. A csökkenő tűzeseteket sirató és hivatali kötelességét az ostoba semmibe is üldöző tűzoltó kapitány abszurd szerepét Bognár Róbert groteszk melankóliával játszotta el. A rendezés (Rózsa Endre munkája), szerintem helyesen a beszédre orientál és nem a mozgásra vagy a színpadra stb., hiszen legjobban Ionesco nyelvezetével lehet komédiázni. A Jakab vagy a behódolásban a nyelv halványabb komédiáját (s ez a darab hibája) néhány remek szerep és szereplő, mozgással, arcjátékkal, gyűlölt és megint csak ismerős családi jelenetek utánzásával, kitűnően komponált vinnyogó ostobasággal kárpótolja. Különösen a darab első felének csoportos jeleneteire gondolok. Litvai Nelly rendezésének legerősebb oldala a csoportmozgatás volt; a rendező kitűnően ismeri a „zrít”, az „összeborulást” stb., „a” család ingatag érzelmi, hangulati időjárását. Mindenekelőtt Déva Mária és Úrhegyi Anna alakítása kitűnő. Déva mint Jakab nővére, a Mark Twaintől ismert és gyerekkorunkban végignevetett vasárnapi iskolai jelenetek matrózruhás, nyávogó csitrijét idézte – persze Ionesco képtelenebb, „lehetetlenebb” modorában. Úrhegyi Annától pedig falrengetően mulattató nagymamát kaptunk, egy igazi, kis magánkomédiát, a darabon belül. Talán a legdinamikusabb alakítást neki köszönhetjük; partnerével, Kazanlár Emillel, a hitelesen szenilis nagypapával együtt a legjobb ensemble-játékosokra emlékeztettek. Egyáltalán, ez a harmonikus és jól komédiázó ensemble-jelleg lendületet kölcsönzött a műnek. (Bikácsy Gergely, Mérei Zsolt, Losonczi Anna és Lugosi Ágnes játékában.)
A francia nyelv intonációja ebben az előadásban már nem olyan tökéletes, mint az előbbiben, s talán a darab második részében jobban kiütköznek a darab gyengéi; a nyelvi és dramaturgiai fordulatok laposabbak; ezt a részt nem tartom olyan artisztikusnak, mint ahogy a szereplők, egyébként rendkívül szimpatikusan felfogták (Gara György és Havas Fanny). Mindez nem változtatott az általános, komikus élményen.
Ez a színházi est is bizonyítja, hogy Ionesconak nemcsak a drámatörténetben van helye, hanem még a magyar színházak műsorában is. Gyakoribb színrevitelével talán elérhetjük, hogy valamely darabját ne mint „tilalmasat”, ne mint „demonstrációt” árasszák el a sznobok, Mr. Smith rokonai.