A vak bagolyról és a teheráni Szádeq Hedájat Irodalmi Alapítványról

Legnagyobb meglepetésemre nemrégiben a teheráni Szádeq Hedájat Irodalmi Alapítvány ifjú munkatársa keresett meg e-mailben. Azt a jó hírt osztotta meg velem, hogy a jeles perzsa prózaíró, Szádeq Hedájat „A vak bagoly” című novellájának számos idegen nyelvű fordítása közül az édesanyámmal 1973-ban közösen alkotott fordításunk adja vissza a leghitelesebben az eredeti novella tartalmát, és domborítja ki a legteljesebben az író mondandóját, mind annak tartalmát, mind pedig a hangulatát illetően. Nagy-nagy öröm számomra, hogy édesanyám munkáját sok évvel a halála után is elismerő szavakkal illetik.

Szádeq Hedájat A vak bagoly című novellájának magyar fordítását elolvashatják honlapomon.

De kicsoda is Szádeq Hedájat, hogyan került híres elbeszélése édesanyám kezébe, és mivel foglalkozik a róla elnevezett irodalmi alapítvány Iránban?

Szádeq Hedájat a XX. századi modern perzsa prózaírás legnagyobb személyisége, aki A vak bagoly című szürrealista elbeszélésével világhírnévre tett szert. A novellát 52 nyelvre lefordították, nem csupán ázsiai és afrikai országokban, hanem nyugat- és kelet-európai területeken egyaránt. Hedájat életműve változatos. Mondhatjuk, hogy ő volt egy személyben az iráni Edgar Allan Poe, Franz Kafka, Gérard de Nerval, Örkény István, Gabriel García Márquez és Thomas Mann.

Szádeq Hedájat 1901-ben született Teheránban, régi iszfaháni családba. Ősei már Napóleon idejében magas beosztású állam hivatalnokok, katonatisztek, külföldön is tanult tudósok, orvosok voltak. Szádeq Hedájat tanulmányait a teheráni Szent Lajos francia és perzsa lazarista misszió iskolájában kezdte. A francia katolikus rendek között a Páli Szent Vince által a 17. században alapított lazaristák rendje volt az egyedüli, amely még a hitlerizmus alatt sem volt hajlandó kollaborálni a fasisztákkal. Mi több, tagjai egytől egyig mind a francia ellenállásban, a Résistance-ban vettek részt. Szádeq Hedájat e rend papjai nevelésének köszönhette, hogy egész életműve mindenféle zsarnokság elutasításáról szól. Igaz, ez családi örökségével is összhangban volt, hiszen ősei között még az abszolút monarchia idején a 19. században is számos forradalmár volt, akik szorgalmazták az alkotmány megalkotását.

Személyes történetünkre visszatérve, Hedájat leánytestvére, Ánwár ol Molúk asszony kitüntette édesanyámat, Kazanlárné Baranyi Angélát barátságával. Azért írom, hogy kitüntette, mert a hölgy férje Hadzs Áli Rázmara főhadnagy, az Iráni Császárság miniszterelnöke volt ebben az időben. Így került hát A vak bagoly tiszteletpéldánya a szerző saját kezűleg dedikált fotójával együtt édesanyámhoz. Később, 1973-ban – már Budapesten – az Európa Kiadó felkérésére édesanyám és én lefordítottuk a fent említett novellát, amely a „Mai perzsa elbeszélők” című kötetben jelent meg.

Szádeq Hedájat 1951-ben, Párizsban halt meg. Mivel nem voltak egyenes ági leszármazottai, örökségét az unokaöccse, a tudós Dr. Dzsahángir Hedájat úr vitte tovább. (A magyar Csongor név egyébként összefüggésbe hozható a perzsa Dzsahángir névvel, melynek jelentése: világhódító.)

Dzsahángir Hedájat úr ma a Szádeq Hedájat Irodalmi Alapítvány elnöke. Az Ő édesapja az Iráni Tisztképző Katonai Egyetem parancsnoka, emellett maga is termékeny író és tudós volt. Ebben a családban tehát a tanulás, a tudás megszerzése szinte magától értetődő. Így teljesen egyértelmű, hogy Dzsahángir a családi hagyományokat folytatva elvégezte a teheráni egyetem filológia szakát, valamint még gyógyszerkutatói posztgraduális tanulmányokat is folytatott. Sokoldalúságát bizonyítandó tanult levéltárvezetést, tervhivatali, költségvetési, közgazdasági tanulmányokat végzett. Több külföldi, nyugati egyetemen is tanult. Az Iráni Országos Levéltárból vonult nyugdíjba. Családos ember, két gyermeke van. Mindemellett számos elbeszélés, vers szerzője, valamint több tanulmányt írt világhírű nagybátyja életéről, műveiről.

Dzsahángir Hedájat úr tehát vezető kurátora a Szádeq Hedájat Irodalmi Alapítványnak, amely évente rendez irodalmi versenyeket. Ezeken a versenyeken perzsa nyelven írt művekkel lehet szerepelni.

Ezen alapítványtól keresett meg tehát engem Farzad Shahroosvand úr, az alapítvány egyik jeles embere, nem mellesleg maga is doktorált pszichológus, költő, író, polihisztor, és idézte emlékezetembe méltató szavaival édesanyámmal közös fordításunkat. Azt a műhelytitkot is elárulta, hogy magyar nyelvről gépi fordítással visszafordították perzsa nyelvre a novellát, és így jutottak erre a megállapításra.

Magam is kedvet kaptam, hogy beszálljak az irodalmi versenybe, így tollat ragadva írtam egy néhány oldalas perzsa nyelvű elbeszélést Soghik, az örmény jósnő címmel, és elküldtem Iránba. Jelentkezésemet elfogadták, elbeszélésem a bíráló bizottság tagjai és a kuratórium elnöke elé került. Arra kérem barátaimat, volt és leendő tanítványaimat, hogy szurkoljanak nekem, hogy legalább valami iciri-piciri helyezést kapjak.

Köszönettel:

Dr. Kazanlár Aminollah Emil