Portré Kazanlár Emilről

Cikk címe: Portré Kazanlár Emilről
Szerző: Nádor Tamás
Dátum: 1970 március 21.
Forrás: Egyetemi Lapok

Mosolygó Buddha-fej? Perzsa népmese gyermekhőse? S a mediterrán fényű szemek, az arcmezők gödreiben bujkáló huncut kis figurák? S végezetül: a lassú szavak, az időtlen időkből fel-ki szakadók?
Kazanlár Emil portréja ez, vagy csupán vázlat egy különös archoz? Soha fáradtságosabb tárulkozó beszélgetőpartnert, soha könnyebben adakozó barátot…
Mit tudunk róla? 1939-ben született, Teheránban. Apja perzsa, édesanyja magyar. 1962-ben telepedett le végleg hazánkban. Egyetemünk oktatója: három iranisztikai évfolyam perzsa lektora. Utolsó éves hallgató: francia-spanyol szakos. A Szilágy Erzsébet Gimnáziumban szerződéses tanárhelyettes: franciát tanít. A Szinyeiben spanyolt. Magánórákat ad: franciát, spanyolt és – olykor – perzsát is. De tökéletesen beszél magyarul, jól angolul, mindent megért örményül és törökül. Két esztendeig dolgozott az állami bábszínházban. Az Eötvös klubban működő egyetemi bábegyüttes vezetője vagy inkább ,,tótumfaktuma”. A Szilágyiban – természetesen – a bábcsoport irányítója. A közeljövőben Strassbourgba, a gimnázium testvériskolájába viszi a gyerekeket: Moliére Botcsiálta doktor-át adják elő az UNESCO rendezvényen. Édesanyjával együtt elbeszéléseket fordít az Európa Könyvkiadó Mai iráni elszélők című kötetébe. Szakdolgozatának témáját az összehasonlító színháztörténet tárgyköréből választotta, címe ,,A francia nagy század idomított pikarói: a moliére-i szolgafigurák”.
Az Eötvös Klubban ülünk,két árva széken, a termet épp renoválják. Baloldalt naív festő csodaszép tárlata, a magnó messzi népdalokkal tölti meg fülünket, testünket, idegeinket. Kazanlár Emil emlékezik:
– Kertes házban laktam, örményül, törökül és perzsa nyelven beszéltek a szomszédok. Asszíroktól tanultam franciául. Életem döntő eseménye: hétesztendős koromban apám elégette, majd kidobta játékaimat, és megtiltotta, hogy rajzoljak. Azóta életformám a játék, a rajz.
A színekre emlékszem legszívesebben. Imádtam a Nagy Bazárt, a ,,perzsavásárt”. A fedett tetős, boltíves bazárban és az épület előtt ezerszínű és illatú portéka halmozódott: mozsarak, húsdarálók, szőnyegek, bugylibicskák, selymek, agyagkorsók és számtalan keleti étel. Az árusok improvizált ritmikus szövegekkel csábították a vevőket. A boltok előtt tömjénszerű botocskák égtek. Később a hétéves fiúk körülmetélési szertartásán láttam ősi perzsa bábjátékot: táncosnőket, csillogó kosztümös figurákat, néger rabszolgákat. A földön  ültünk s onnan bámultuk az előadást. Egyszer cseh bábosok is jártak a városban Tizenkét éves koromban már magam is előadtam a Jancsi és Juliska, és a Szépség és Szörny keleti változatát.
S természetesen a perzsa miniatúrák: elkeseredetten követtem édesanyámtól, hogy olvassa fel a miniatúrás könyvek epikus költeményeit, legendáit. Sok kis figura látszott e különös lapokon, amelyek majdnem azonosak, de mégsem egyformák, és valamilyen kapcsolat alakul ki közöttük. Griffmadarak, óriások, sárkányok, s nem utolsósorban emberek élnek e képeken, szüntelen mozgásban: szőnyegeken, mezőkön, tengervízben szétszórva, sosem statikusan. Persze azért realista gyerek voltam: nem hittem a Baba Now Rúzban, az Újév Apóban. Inkább a tavaszban bíztam, s bizonyosan tudtam; egyszer valamivel örömet kell szereznem a gyerekeknek.
Iparművészeti gimnáziumban tanultam tovább: a perzsa miniatúraművészetet. Tanárnőmtől még kisebb koromban piros csizmát kértem, hordtam is nagybüszkén, később ő oktatott esztétikára és művészettörténetre. Hajdani tanárnőm ma Irán világirodalmi rangú írója. Hiszem: alkotó emberként tőle és édesanyámtól kaptam a legtöbbet.
A ,,Csodakő című bábelőadás bábúi – miniatúra bábuk. Kazanlár Emil ma is alkotó iparművész: bábtervező. Figurái emlékeznek a régi színekre és kiáltásokra, ruhájukon a Nagy Bazár színskálája, arcukon különös keleti vonások.
,,A nyelv? Persze a nyelvoktatás elsőrendű hivatásom, A nyelvekben is sok kis figura él s ezek valamilyen kapcsolatban vannak egymással. A nyelveket mindig érdeklődéssel tanulom: megragadnak a metaforák, izgalmas a szabályok kereszteződésének rendje, ugyanakkor jó barátom is a nyelv, közlekedési és tolmácsolási eszközként. Ha tanítok, a bábozásnak is hasznát veszem. Egy-egy darab próbái során a hallgatók gátlása feloldódik, hiszem sosem ők beszélnek, a bábok szólnak helyettük.
Három órát beszélgettünk nagy hallgatásokkal, szünetekkel. Szóba kerülnek még a legkedvesebb olvasmányok, köztük első helyen a Moliére, azután egy modern perzsa szerző: Szimin Danesvár, s még Kosztolányi Alakok című munkája, Anouilh, Achard, a perzsa népmesék, a bretagne-i legendák, Lengyel Menyhért, és Hubay Miklós alkotásai, José Luis Villalonga. A kohézió: talán valami latin világosság.
A tervek: nyelvoktatás, bábozás, James Morrier ,,Az Iszfahámi Hadzsi Baba történeté” -nek lefordítása. Disszertáció az összehasonlító színháztörténet témaköréből. S végül: jövőre a szanszkrit elsajátítása, később közép-perzsa és ó-perzsa (ékírás) tanulmányok
Kazanlár Emil napi 15-16 órát dolgozik. Albérletben lakik édesanyjával. Most azonban nincs ideje erre gondolni: egyik tanítványa újonnan készült bábjával, a betyár Bíró Marci konok koponyájával barátkozik.
– Gyönyörű a szeme – mondja – majd megismétli: gyönyörű – s a pici báb, mintha a régi időkből, rejtő fenyvesekből, fájdalmak odvából fölfelelne…

Comments are closed.