Polihisztor portré

Cikk címe: Polihisztor portré
Szerző: Nádor Tamás
Dátum: 1971.február 26.
Forrás: Magyar Ifjúság

Mosolygó Buddha-fej? Perzsa népmese gyermekhőse? S a mediterrán fényű szemek, az arcmezők gödreiben bujkáló huncut kis figurák? S végezetül: a lassú szavak, az időtlen időkből fel-ki szakadók?
Kazanlár Emil portréja ez, vagy csupán vázlat egy különös archoz? Soha fáradtságosabb tárulkozó beszélgetőpartnert, soha könnyebben adakozó barátot…
Mit is tudunk róla? 1939-ben született, Teheránban. Apja perzsa, édesanyja magyar. 1962-ben telepedett le végleg hazánkban, az ELTE oktatója volt: három iranisztikai évfolyam perzsa lektora. Nemrég végzett a francia-spanyol szakon. De tökéletesen beszél magyarul, jól angolul, mindent megért örményül és törökül. Két esztendeig dolgozott az állami bábszínházban. Az Eötvös klubban működő egyetemi bábegyüttes vezetője vagy inkább ,,tótumfaktuma”. Édesanyjával együtt elbeszéléseket fordít az Európa Könyvkiadó Mai iráni elszélők című kötetébe. Szakdolgozatának témáját az összehasonlító színháztörténet tárgyköréből választotta.
Az Eötvös Klubban ülünk, Kazanlár Emil emlékezik:
– Kertes házban laktam, örményül, törökül és perzsa nyelven beszéltek a szomszédok. Asszíroktól tanultam franciául. Életem döntő eseménye: hétesztendős koromban apám elégette, majd kidobta játékaimat, és megtiltotta, hogy rajzoljak. Azóta életformám a játék, a rajz.
A színekre emlékszem legszívesebben. Imádtam a Nagy Bazárt, a ,,perzsavásárt”. A fedett tetős, boltíves bazárban és az épület előtt tömjénszerű botocskák égtek. Később a hétéves fiúk körülmetélési szertartásán láttam ősi perzsa bábjátékot. Tizenkét éves koromban már magam is előadtam a Jancsi és Juliska keleti változatát.
S természetesen a perzsa miniatúrák: elkeseredetten követtem édesanyámtól, hogy olvassa fel a miniatúrás könyvek epikus legendáit. Sok kis figura látszott e különös lapokon, amelyek majdnem azonosak, de mégsem egyformák, és valamilyen kapcsolat alakul ki közöttük. Griffmadarak, óriások, sárkányok, s nem utolsósorban emberek élnek e képeken, szüntelen mozgásban: szőnyegeken, mezőkön, tengervízben szétszórva, sosem statikusan. Persze azért realista gyerek voltam: nem hittem a Baba Now Rúzban, az Újév Apóban. Inkább a tavaszban bíztam, s bizonyosan tudtam; egyszer valamivel örömet kell szereznem a gyerekeknek.
Iparművészeti gimnáziumban tanultam tovább: a perzsa miniatúraművészetet. Szimin Danesvár volt a tanárnőm – ma Irán világirodalmi rangú írója. Hiszem: alkotó emberként tőle és édesanyámtól kaptam a legtöbbet.
A Csizmáskandúr című előadás alakjai: miniatúrabábuk. Kazanlár Emil ma is alkotó iparművész: bábtervező. Figurái emlékeztetnek a Nagy Bazár színskálájára, arcukon különös keleti vonások. Az Eötvös Klubban Picasso-darabot játszik Kazanlár Emil magyar nyelven – a perzsa színjátszás mimikájával, gesztusaival.
A tervek? Már készül, a Corvina jelenteti meg A bábjáték története című műhelytanulmányát, tovább vezeti az Eötvös Klub Marionett Stúdióját, disszertációt ír az összehasonlító színháztörténet tárgykörében, középperzsát, és óperzsát (ékírást) tanul, a Világirodalmi Lexikon számára a mai perzsa költészet szócikkeit írja, s végül: verseket fordít…