Pablo Picasso színmű előadás kritika

Cikk címe: Pablo Picasso színmű előadás kritika
Dátum: 1970. május 23.
Forrás: Film Színház Muzsika 14. évf. 18. o.

Az Eötvös Klubban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem francia színjátszókörének Ymage kísérleti színpada rendkívüli dologra vállalkozott. Rózsa T. Endre kitűnő fordításában Pablo Picasso színművét adták elő. A nagy festő egyfelvonásos színdarabjának már a címe is rendhagyó: A farkán csípett vágy. (A csoport tagjai tavaly Eugene Ionesco: A kopasz énekesnő című abszurd szatíráját mutatták be – francia nyelven.)
A világhírű festő 1941 januárjában írta e darabot, Troyes-ben, egy iskolásfüzetbe. Könnyen különcködésnek hat ez a színház törvényeit messze elkerülő, az író-festő saját maga által meghatározott szerkesztésű műve, ha nem festené át valóságos szorongás. A darab a háború elején készült. Témája a magány, a szorongás, a félelem s a vágyak az élet egyszerű boldogságai után. „A halál az nem program” – mondja egy helyütt az egyik szereplő. Majd így kiált fel a másik: „Hajítsuk a galambok repüléseit a golyók ellen”.
Hogyan küzd meg Pablo Picasso saját félelmével? Úgy, hogy játszik. Darabjának ő a főszereplője, Nagy Lábnak hívják, s ezzel is bizonyítani szándékozik önmaga kigúnyolását, hiszen nem Nagy Fejről vagy Nagy Észről ír.
Az egyfelvonásost 1944-ben Picasso baráti körének művészei felolvasó színpad formájában előadták. Érdemes megjegyezni, hogy Jean Paul Sartre, Simone de Beauvoir is részt vettek e különös előadáson, a rendező pedig Albert Camus volt.
Az Eötvös Klub-beli, sok eredeti rendezői ötletet felvillantó előadásban elsősorban a főszereplő Kazanlár Emil játékát dicsérjük, valamint azt a rendezői törekvést, hogy a néző a szavak különös képi asszociációin keresztül újra ismerkedhessen a világhírű festővel is, hiszen színei-vonalai áttörnek a szó szövetén. A bevezető szövegből azt is megtudjuk, hogy ezt a szabálytalannál is szabálytalanabb darabot mennyire megőrizte a festő élményvilága. Hiszen jóval később, Háború című freskójának sok megoldása azokból a mondatokból táplálkozott, amelyeket 1941-ben mint színdarabot egy kockás füzetben papírra vetett…

Comments are closed.