Mit tudunk a perzsa festészetről?

Cikk címe: Mit tudunk a perzsa festészetről?
Dátum: 1986. február
Forrás: Krónika 2. évf. 2. sz. 4. o.

Kazanlár Emil kabalisztikus jelei

Esztergom másodízben adott bemutatkozási lehetőséget Kazanlár Emil Áminnak. Másodszor láthattuk egzotikus, keleti levegőt sugárzó miniatúráit, bábjait, könyveit, fordításait, és illusztrációit, művelődéstörténeti értékű és hangulatú munkáit.
A művek éppen úgy a kultúrák, vallások egymást termékenyítő metszéspontjában állnak, mint alkotójuk, a magyar anyától és perzsa apától Teheránban született Kazanlár Emil Ámin. Ezért érdemes szólni róla, és munkásságáról, jóllehet a kiállítás már régen bezárt. A művész Nagyváradról származó, s Budapesten színésznőként, rádiósként dolgozó édesanyja, Baranyi Angéla szembefordult a mindinkább jobbra tolódó Magyar Rádióval és 1938-ban férjét követve, Teheránba költözött. Itt született a második világháború kitörésének évében, 1939-ben Emil Ámin, a gyors észjárású, tehetséges gyermek, akinek útja éppen úgy Párizson, Bécsen keresztül vezetett vissza – 1962-ben – anyja hazájába, mint hajdan az ókori kultúráé. Iskoláit Teheránban végezte, komoly stúdiumokat folytatva az ottani Képzőművészeti Akadémián.
Budapestre érkezését követően, a több nyelven – közöttük természetesen perzsául és magyarul is – beszélő fiatalember az állami bábszínházban vállalt munkát. Nyelvészeti és filozófiai érdeklődése két doktorátushoz juttatta. A tudománnyal való eredményes kacérkodás közben sem lett azonban hűtlen másik szerelméhez, a festészethez. Tehetségére felfigyelt a modern festészet, az iszlám, a héber hitvilág, s az ősi iráni kultúra iránt egyaránt érdeklődő Ország Lili. Magántanítványként tizenegy évig foglalkozott vele, átadva neki technikai tudását, s felhívta figyelmét az ősi iráni művészet tiszta forrásaira.
A Perzsiából hozott, miniatúrafestészetre alapozott tudás szerencsésen ötvöződött Ország Lili művészeti hatásával. A nyelvészeti, irodalom- és filozófiatörténeti tudással felvértezett Kazanlár művészete hozzásegít bennünket egy erősen bevésődött, ám hamis tudás megváltoztatásához. A közhiedelem szerint ugyanis, az iszlám művészet egységesen tiltja az emberábrázolást, figurális kompozíciók alkotását.
A két fő ágra szakadt mohamedán valláson belül azonban csak az ortodox szunniták tiltják az emberábrázolást. A Perzsiában kibontakozott síita mozgalom nem. E szabadabb elveket valló mozgalom a művészetek területén a helyi formahagyományok életben tartására, ápolására vállalkozott, így többek között az alakos ábrázolásra is. Az óperzsa művészetben az iszlámban, a IX. század előtt szabad tere volt az emberábrázolásnak, s csak később, a bálványimádás gondolatától félve tiltotta meg ezt a hatalmát féltő ortodoxia. A figurális kompozíciók egyként feltűntek a paloták falain s a kéziratokon. A mesés világú perzsa költészet és irodalom illusztrációi s az egyéb miniatúrák szemlélői hamar észrevehetik az iszlám nyitottságát, hajlandóságát arra, hogy eredménnyel olvassza magába más népek kultúráját. Így tör utat művészetükbe a kínai, a héber hatás, s így keveredik az ősi hagyományokba, remekműveket teremtve, a keresztény kultúra. Kazanlár festői világában mindez együtt teremtett új értéket. A korábbi esztergomi bemutatkozásán megcsodálhattuk a kínai tusfestés világát tükröző műveit. Kompozíciós gyakorlata, színeinek gazdagsága máig híven őrzi a perzsa festészet hagyományait. Ennek lényege, hogy nem ismeri a perspektívát, s így az egyes jeleneteket egymás fölötti síkokban ábrázolja, így jelezve az egymásmögöttiséget.
A második kiállítás táblái nem a miniatúrafestészethez, s az illusztrációk gazdag hagyományaihoz, hanem az ősi kabalisztikához kapcsolódnak. A bemutatott TAROT, magyarul Körforgás-sorozat első darabja, a XIII-as számot viselő tábla, még perzsiai tanulmányai idején keletkezett. A héber ABC 13. betűje az M, mely a halál szimbóluma, s egyben a TAROT, a körforgás ősmotívuma. Erre utal a kép Omár Khájjám, X. századi perzsa költőtől származó felirata, mely szerint: „A sors bábjátékos és mi bábok vagyunk. Ez igaz, és nem álom. Eljátszadozunk az élet színpadán. Azután sorba-sorba a végzet ládájába mind visszahullunk.”
A magányos, szomorú tartalmú mű sokáig várt félig elkészülten sorsára. Kiteljesedését végül Esztergom hozta meg. Történt ugyanis, hogy alkotója elvetődött a Vármúzeumba, s felfedezte a négy erényt (Okosság, Mértékletesség, Erő és Igazságosság) ábrázoló freskókat. Az élmény nyomán előkerült a már-már elfeledett kép a láda aljáról, s megkezdődött egy művelődéstörténeti utazás vissza a régi múltba, vissza a régi kultúrákba.
S a nyomok az ősi perzsa, egyiptomi, héber kabaláig vezették vissza a gondolatot. E kabala a héber ábécé 22 betűjén alapul, s magában foglalja a 7 erényt, a 7 tévedést, az élet hét szituációját s utoljára a világ rendjét megteremtő varázslót. A 22 jelentéssel bíró táblát a főrabbi vállát takaró szeráfim fogta össze. Sorsdöntő helyzetekben szétkapcsolták a szeráfimot, s a tumim nevű asztalon leborítva, meghatározott rend szerint újraszámolva olvasták ki a táblákból a cselekvés lehetséges útjait.
A kártyavetés eme ősi formája továbbfejlődve, Spanyolhonon keresztül jutott el a középkor Európájába, s az Itáliából hódítóútra indult tarokk kártya motívumai őrzik e középkori szimbolikát. A tarokk kártya 22 számozott lapja máig ugyanannak a héber szimbolikának hordozója, melyet a szeráfim foglalt magában. E tarokkok tarkabarka sorát a varázsló, a pagát nyitja meg, utána jön a két tanítvány, majd a császár, s az óvatosságot szimbolizáló császárné a szerelem, az igazság, a mértékletesség, az erő, a szerencse, a vágtató napszekér, a kegyesség, a halál, az ördög, a nap, hold, csillaghad, a világ, az utolsó ítélet, s az egész után a világ rendjét kifejező szimbóluma.
A TAROT szimbólumrendszerében benne rejlik sorsunk. Villon éppen úgy használja a tarot szimbólumokat, mint Bunuel egyes filmjeiben. A költészet és a tarot kapcsolatára utalt a kiállított művek egyike, mely Félix Pita Rodriguez kubai költő „A költészet tarotja” című költeményének illusztrációja.
Izgalmas szellemi kalandozás volt Kazanlár Emil Ámin kiállítása, s így utólag felidézni a látottakat, emlékezni rá – ugyancsak az.