Kazanlár Emil Tarotkártyafestő

Cikk címe: Kazanlár Emil Tarotkártyafestő
Dátum: 2005/7
Forrás: Demokrata  80. o.

1939-ben születtem Teheránban magyar édesanyától és perzsává vált török édesapától, aki az utolsó szultán unokaöccse volt. Az ő apja, a császár testvére, 1925-ig Szmirna polgármestereként szolgált, de akkor, az Atatürk-féle üldözés miatt a család jobbnak látta elhagyni Törökországot, magyarán száműzetésbe vonultak.

– nnak akkor már több mint 400 éve meglehetősen rossz viszonya volt Törökországgal. Miért pont azt az országot választották?
– Mert nagyanyámnak, mint iráni kurdfőnök lányának, volt ott egy háza valami kis földdel és dohányültetvénnyel. Apám édesanyámon kívül három másik feleségét is elvitte magával. Mindegyiküknek több gyermeke lévén az egész óriási család ráállt arra, hogy egy vendéglőt, szállodát és tevezst működtessen. Elég nagy volt azon a vidéken a karavánforgalom, az áruknak még csak kis részét szállították kamionokkal. Ehhez a munkához jól jött a nyelvtudásuk. A királyi család tagjaiként kitűnően beszéltek franciául, perzsául és magyarul – a szultáni udvarban ez ildomos volt. A magyar nyelvtudás még a törökök itteni tartózkodásának emlékét idézte. Ők úgy fogták fel, hogy egy testvérnépnél voltak, akiket megszabadítottak a Habsburg-uralomtól. Az isztambuli bazárban sem azért beszél olyan sok kereskedő magyarul, mert a turisták kedvéért megtanultak. Ezek mind hercegek, akik nem kaphattak más munkát az oszmán uralkodócsalád trónfosztása után. Apám Kara Musztafának – hogy egy nagyon békés embert említsek – egyenes ági leszármazottja, tehát s. ősöm annak idején Bécs pasája volt, . Szolimán nevelőapja, a későbbi szultán ugyanis árvaságra jutott.
– Hogyan került édesapja Magyarországra?
– A húszas évek közepén meghirdettek egy ösztöndíjat németül és magyarul tudó perzsáknak. A németesek Bécsben, a magyarosok Budapesten tanulhattak. A magyar követségen az előzetes nyelvvizsga során gyanús is  megkérdezték tőle, hogy véletlenül nem ougluhoz van-e szerencséjük. Ezt a szót nak ejtjük és herceget jelent. Mikor kiderült, hogy jól gondolják, azt mondták, semmi végre lesz egy perzsa állampolgár, aki él ösztöndíj lehetőségével. 1928-ban kezdte meg tanulmányait Budapesten és tíz évig foly, akkor vitte haza édesanyámat.
– Hogyan ismerkedtek meg?
– Albérletben lakott későbbi anyósánál, és hogy egy kis pénzt keressen az ösztöndíjához meghirdette, hogy arab, török és perzsa nyelvleckéket ad. Anyám akkor a Magyar Rádió rövidhullámú műsorát szerkesztette – zenét, irodalmat és művészeteket – Ortutay Gyula keze alatt. Beiratkozott perzsa nyelvtanfolyamra, amiből aztán házasság lett. 1938-ban apám munkát vállalt Iránban, azért tért haza. Én a perzsát és a magyart egyszerre tanultam. A törökkel kicsit hadilábon állok, thogy otthon azt nem nagyon beszéltük,  nemigen mert ezen a nyelven megszólalni. Gondolta, hogy az ellenséges országban  megfigyelés alatt tartják, mint az uralkodócsalád tagját, bár lehet, hogy ebben volt  kis paranoia is. De írni, olvasni tudok törökül és beszélni is annyit, hogy nem lehetne eladni rabszolgának.
– Ellenséges közegben éltek?
– Nem mondhatnám, hiszen Kurdisztánban laktak a szüleim, odavaló volt a nagyanyám, és ahol ők éltek, Urnia teljes egészében kurd település volt. A kurdokról tudni kell, hogy nem mások, mint a médek. Zarathusztra, a perzsák nagy prófétája is méd volt. Megjegyzem, ott a médeket maadnak mondják, valaminek a hívét pedig jarnak, a maadjar tehát a médek, vagyis Zarathusztra híve. Azért is volt kézenfekvő, hogy odamenjenek a szüleim, mert keresztül-kasul elég sok egyházi személy volt a családban, akik el tudták intézni ottani kapcsolataik révén a letelepedést. Akkor Iránban még nem volt olyan erős a vallásüldözés, mint Törökországban, ahol Atatürk egyszer 60 főpapot rakott fel egy hajóra azzal, hogy mehetnek száműzetésbe, aztán kiadta a parancsot, hogy süllyesszék el a hajót. Később Iránban is szigorúan üldözni kezdték a vallást, letépték a nőkről a fátylat.
– Mikoriban?
– Reza sah idejében, a húszas években.
– Ő az apja volt annak a Reza Pahlavi császárnak, aki ellen az iszlám forradalom kitört 1979-ben?
– Igen.
– Milyen iskolába járt?
– Francia lazaritákhoz. Elég színes volt az osztály összetétele, a sah egyik unokaöccsével is együtt jártam. Délelőtt francia nyelvű tanórák voltak, délután perzsául folyt a tanítás. Akkor már Teheránban laktunk.
– Ha jól számolom, öt-hat éves volt, amikor a háború arrafelé járt. Éreztek belőle valamit?
– Nagyon is sokat. Például szőke hajú, kék szemű tisztek levetették a ruhájukat az utcán és egy szál pendelyben járkáltak a városban, nehogy fel lehessen őket ismerni az egyenruhájukról.
– A leírás alapján, gondolom, angol vagy német tisztek lehettek.
– Mind a kettő csinálta, előtte meg a többiek. Azonkívül jegyrendszer volt, de Teheránban nem folytak harcok, csak északabbra, oda be is vonultak az oroszok, elfoglaltak egy részt. Akkor sok emigráns özönlött a fővárosba, elsősorban vagyonos emberek, akik később visszaköltöztek, amikor visszakapták földjeiket. Tehát főleg ez a része volt érezhető az eseményeknek. De a háborúnak az én életemre van egy másik nagyon érdekes hatása is: így kerültem kapcsolatba a jóslással. Tudniillik a zilált viszonyok miatt anyám nem kapott levelet a családjától. Később két évig jött posta, de 1947-től, amikor már kezdett kiépülni a diktatúra Közép-Európában is, megint nem, legfeljebb nyílt levelezőlapok, hogy mi jól vagyunk, reméljük, ti is. Nyugtalan volt, hiszen akkor már az édesanyja nem élt, az apja volt itthon és egy öccse a feleségével, aki orvosnő volt. Perzsa barátnői, hogy segítsenek rajta, elvitték különböző látnokokhoz, akik között volt egészen magas színvonalú és teljesen primitív is. Érdekes módon mindegyik megmondta, hogy öccsének az arcán van egy hosszú háborús seb, egyébként semmi baja, egészséges, és még találkozni fognak. De amikor az édesapjára kérdezett rá, elhúzták a szájukat, csak annyit mondtak, hogy még sokáig jól lesz, de igazából kitértek a kérdés elől. Mire anyám haza tudott keveredni, édesapja már nem élt. Éppen 1962 Szilveszterén érkeztünk meg Magyarországra, merthogy apám abban az évben meghalt. Amikor nagybátyám képeket küldött magáról a háború után, azokon sose látszott a sebhely, mindig úgy fényképezték, de pontosan ott volt a vágás a fülétől az álla közepéig, ahol a jósnők mutatták. Ezek a látnokok tartották a lelket anyámban és elmondták azt, amit a leveleknek kellett volna elmondaniuk. Hogy hol született unokaöccs, hol volt házasság, még azt is, hogy az apja újból meg fog házasodni – meg is történt.
– Milyen munkát talált Magyarországon?
– Az ELTE perzsa tanszékén tanítottam nyelvet és perzsa művészettörténetet, most is az egyik régi tanítványom a tanszék vezetője, Jeremiás Éva doktor. A tanítási módszerem egészen egyedi volt. Bábozás közben tanulták a nyelvet a hallgatók. Az ötlet onnan jött, hogy korábban komolyan foglalkoztam a színháznak ezzel a formájával, Teheránban én alapítottam meg a perzsa bábszínházat néhány pedagógusnővel. A paraván mögött kevésbé gátlásos az ember, könnyebben megszólal, egy báb hangjaként nem szégyelli, hogy nem tökéletes a nyelvtudása. Tudniillik a hallgatók kiválóan írtak-olvastak, de a beszédkészségük gyenge volt a nyelvi közeg hiánya miatt. Dolgoztam egy ideig az Állami Bábszínháznál is mint bábarcfestő, bábkészítő, díszletfestő, tudniillik akkor már a festészettel is javában foglalkoztam. Később felvételiztem az ELTE-re, ahol tanítottam is, francia-spanyol szakra, mert elég jól beszéltem franciául, és ehhez felvettem még a filozófiát. Nagyon élveztem, hogy tanulhatok,, habár a tanári kar elég vegyes volt, a kiválótól a kiváló elvtársig mindenki előfordult. 1970-ben végeztem, utána hat évig a Parlamentben dolgoztam mint tolmács és fordító. Ne riassza el a kedves olvasót, de Kádár Jánosné volt a főnököm.
– Mit csinált ő ott?
– Cenzor volt. Én is az voltam.
– Ez mit jelentett?
Amikor felvett, azt mondta, hogy a maga iszlámja és az én kommunizmusom egy dologban egyezik: nem szeretjük a pornográfiát, nem szeretjük, ha kisgyerekeket megrontanak – ezen a téren fog nekem segíteni. Ennyi volt az egész. A külföldről magánpostai úton beérkező nyomdatermékeket néztük át ebből a szempontból, a politikai része a hetvenes években már nem volt érdekes. Magánlevelet hivatalosan nem volt szabad felbontani.
– Hányan végezték ezt a munkát?
– A sajtóra tizenöten voltunk ráállítva. Volt egy bécsi egyezmény, amelynek értelmében, ha egy ország nem akart ellenséges sajtóterméket beengedni, nem kellett megtennie. Hivatalosan az Interparlamentáris Unió tolmácsa voltam, de megmondták nagyon finoman, hogy legfeljebb negyedévben egyszer jön olyan küldöttség, amelyiknek tolmácsolni kell, a többi időt ez a feladat tölti ki. A politikai vezetésnek igazából az volt a fontos, hogy hozzájusson olyan kiadványokhoz, amelyekhez egyébként nem jutottak volna hozzá, merthogy zsugoriak voltak előfizetni a világ összes sajtótermékére, hozzánk viszont özönlöttek. El kellett vállalnom ezt a munkát, mert 12 évig földönfutók voltunk anyámmal, albérletről albérletre vándoroltunk. A könyveim, a festőfelszerelésem ládákban volta, nem tudtam festeni, itt pedig azt mondták, egy év után kapok lakást. Főleg könyvrecenziókat írtam. Egyébként különös módon ennek a munkának köszönheti az ország, hogy a korona 1978-ban hazatérhetett.
– Ez elég talányosan hangzik.
– Volt egy idősödő, de még nagymamaként is igen csinos kolléganőm, aki nagyon szeretett öltözni. Az egyik küldeményben meglátott egy amerikai divatlapot, amit egyébként nem bontottunk fel, mert ismertük, tudtuk, hogy nincs benne pornó, őt azonban a közepe érdekelte, ahol a teltkarcsúak oldala volt. Nem tudott ellenállni, felhasította, kinyitotta középen és egy levelet talált benne. Pajtás Ernő, a koronaőrség utolsó parancsnoka írta a rokonainak Amerikából. Elmondta benne, hogy az amerikai kincstár nála helyezte el a koronát minden kellékével, ők őrzik a feleségével egy szekrényben és reméli, hogy minél előbb hamarabb lehetőség lesz rá, hogy hazakerüljön. Megmutatta Kádárnénak a levelet, mindjárt látták, hogy nem vicc. Rövidesen illetékes helyről katapultáltak Amerikába két kis James Bondot, akik véletlenül megismerkedtek a közértben a két öreggel, a következő héten már náluk vacsoráztak, és meg is engedték nekik, hogy megnézzék a koronát. Akkor hirtelen megszűnt az ösztöndíjuk – merthogy hivatalosan diákok voltak -, haza kellett jönniük. Itthon jelentették a tapasztaltakat, és már ment is a levél Carter amerikai elnöknek. Nagyjából az állt benne, hogy Mindszenty hercegprímás ott van az amerikai követségen 1956 óta, most szabadon távozhat, de kérjük vissza a koronát.
– Magyarán elcserélték a hercegprímást a Szent Koronára?
– Így van. a baj az, hogy nem szakemberek vették át, hanem kormányőrök, akik nem vették észre, hogy a palást bélése hiányzik. Ugyanis a korona adja a magyar nép számára a függetlenséget, a szabadságot – tíz évvel hazaérkezése után vége is lett a Kádár-rendszernek -, a palást bélése pedig a jólétet. Ezen van ábrázolva a négytestű, egyfejű istergami oroszlán. Ez a perzsának tartott motívum sumérból a pártusokon át jutott el Perzsiába.
– Hogyan került kapcsolatba a tarot-val?
– Még Teheránban volt édesanyámnak egy kozmetikája. A jósnők közül, akiknél ő megfordult, a legjobbat odaengedte, hogy egy héten kétszer dolgozhasson nála, mert ő a külvárosban lakott, a mi szalonunk pedig a belvárosban volt, jól jött neki a lehetőség. Amikor hazajöttem az iskolából, még ott volt és mondta a magáét – gyakran hallgattam. Mikor eljöttem Európába, azt mondta, adok neked egy ajándékot, ami nem terheli a bőröndödet, a fejedben lesz, megtanítalak a tarot csínjára-bínjára. És meg is tanított annak rendje-módja szerint könyv nélkül. Évekkel később már itt Magyarországon egy volt évfolyamtársnőm szerelmi bánatában hozzám fordult. Az jött ki a kártyán, hogy közvetlen főnöke három nap múlva délután fél négykor meghal, a helyére egy jóképű fiatalember kerül, akivel egymásba fognak szeretni, és ezzel a mostani szerelmi bánatát azonnal elfelejti. Minden pontosan így történt. A hölgy szeme láttára kapott infarktust a főnöke. Az új fiatalembert is elhozta hozzám, neki is jósolnom kellett, azóta is foglalkozik a tarot-val. De másvalakit is bemutatott, egy idős hölgyet, aki még mindig él, most már száz év körül lehet. Főszabásznő volt egy elegáns belvárosi szalonban, mint kiderült, egy deklasszált főúri hölgy. Ő biztatott fel, hogy a magammal hozott stílusban, ami egyébként a középkori európai kódexfestészet stílusa, fessem meg saját tarotkártyámat. Ez nyolcvan táblaképet jelent, kicsit megijedtem tőle, mert én egy szál macskaszőrrel festem a szempillát és a hajat, meg lehet számolni a szálakat. Mondtam neki, hogy ebben a stílusban tíz évig fog tartani. Erre rám nézett és mosolyogva megkérdezte, hogy miért, üldöz a török? Azt mondta, van 300 formatervezett, hivatalos tarotkártya a világon, de ha ezt megcsinálod, berobbansz vele a köztudatba. Akkor még elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen kártyát meg tudjak jelentetni, ha elkészül is, de biztatott, hogy ne törődjek vele, mire befejezem, már nagyon közel lesz egy teljes rendszerváltás az egész keleti tömbben. Gondoltam, szegény már nagyon öreg, biztos belóg neki a felső gerenda, nem tudja, mit beszél, de minden úgy lett, ahogy mondta. Ki is adták Svájcban a kártyámat.
– Mikor bukkan fel ez a kártya az emberiség történetében, honnan ered és mit tud?
– Nagy Sándor féltestvére, Ptolemaiosz, a görög történetírás őse, Kleopátra ükapja és Alexandria fáraója – Nagy Sándor ültette a trónra – Anabázisz című művében leírja Sándor hódításainak történetét. Minden egyes meghódított ország múltját, szellemtörténetét is közli. Ebben a műben áll, hogy Krisztus előtt 331-ben, amikor az írás keletkezik, már 12 ezer éves a tarot. A problémamegoldás királyi útjának tekintették, hiszen csak a legfelsőbb körökben használták meditációra. Jóslásra használni nem más, mint a kártya lealacsonyítása, de úgy is fogalmazhatok, hogy a jóslás gyakorlati meditálás. Hermész hagyományozta a világra. Érdekes módon terjedt el. Arisztotelésznek, Nagy Sándor tanítójának tudomása volt Hermésznek erről az örökségéről. Elment Egyiptomba, és rábeszélte Sándort, hogy menjenek el a líbiai sivatagba, ami akkor Egyiptomhoz tartozott, mert tudomása szerint az egyik templomban az oltár alatt van eltemetve Hermész. Meg is találták, és látták, hogy más egyiptomi királyokkal ellentétben a mellén keresztbe tett kezében nem egy pásztorbot és egx korbács van, hanem egy pásztorbot és a jóskártya. Nagy Sándor ezt is demokratizálta, mint mindent, így terjedt el az egész hellén világban, sőt azon túl, Kleopátra révén pedig örökölte a római világ is. Később feledésbe merül és csak a XVIII. Század végén bukkan fel újra, amikor a párizsi múzeum igazgatójának eladásra kínálnak egy egyiptomi múmiát a sírban talált mellékletekkel együtt. Tudós ember lévén azonnal felismeri, mi került a kezébe, a kártyáról ugyanis tudomása volt az európai embernek, csak a képek nem voltak meg, de a leírások megmaradtak. Rengeteg féle tarot van a világon, az angolok például készítenek kerek lapút, ezen a rúnaírás betűi vannak, és Merlin története, a németekén Grimm-mesefigurák, az enyémen magyar szentek és magyar királyok jelennek meg. Az a lényeg, hogy amit az a lap jelent, az legenda vagy történelmi személy után legyen megszemélyesítve, tehát legyen hozzá háttértörténet. Minden lapnak van jó és rossz jelentése, és attól függően kell egyiket vagy másikat figyelembe venni, hogy a lap milyen helyzetbe kerül a kártyavetés során.

Comments are closed.