Kazanlár Emil Amin festőművész kiálltása – Hatvan

Cikk címe: Kazanlár Emil Amin festőművész kiálltása Hatvani Galéria földszinti terme
nyitva: 1987. február 20-tól március 8-ig

Kazanlár Emil Ármin 1939-ben született Teheránban, s 1962-ben tért vissza anyja hazájába, Magyarországra. Horoszkópja szerint egyénisége kétszeresen a Merkur jegyében álló: szüntelenül keresi az elérhetetlent. Kezét a világ pulzusán tartja. Belső békén alapuló harmóniával teremt maga körül visszafogott pasztell színárnyalatokban bővelkedő világot.
Anyjától, a nagyváradi születésű műfordító Baranyai Angélától biztos iránytűt kapott a magyar, az európai kultúra útvesztőiben való tájékozódáshoz. Teheránban, apja s családja környezetében, vérévé vált a perzsa művészet, s vele a filozofikus életszemlélet. Képzőművészeti ismereteit a teheráni akadémián, filozófiai ismereteit pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen alapozta meg.
Budapestre érkezvén az Állami Bábszínházban vállalt munkát. Itt figyelt fel – bábkészítés közben – tehetségére, a modern festészet, az iszlám és héber kultúra iránt egyként érdeklődő Ország Lili. Magántanítványává fogadta, s tizenegy évig kísérte figyelemmel fejlődését. Átadta neki technikai tudását, felhívta figyelmét az ősi perzsa művészet tiszta forrásaira, a szimbólumok jelentőségére. A miniatúrafestészetre alapozott mesterségbeli tudás szerencsésen ötvöződött Ország Lili művészeti hatásával, s az időközben megszerzett nyelvészeti, filozófiatörténeti tudással.
Kazanlár művészete ily módon megalapozott segítséget nyújt számunkra egy erősen rögzült, ám hamis tudás megváltoztatásához. A közfelfogás szerint ugyanis az iszlám vallás egységesen tiltja az emberábrázolást és figurális kompozíciók alkotását. Ez azonban csak részigazság! A mohamedán vallás ugyanis már korán két ágra szakadt: a szunnitákra és a siitákra. Az emberábrázolást csak az egyik, az ortodox szunnita csoport tiltotta meg híveinek. A Perzsiában többségben levő siiták szabadabb elveket vallottak, s a művészet terén inkább a helyi hagyományok életben tartására, a régi formakincs megőrzésére törekedtek. Így maradt tere körükben többek között a figurális kompozícióknak, amyelyekkel sűrűn találkozhatunk a paloták falain, s a kéziratokon. A mesés világú, ám erősen bölcselkedő perzsa költészet és irodalomillusztrációinak és egyéb miniatúráinak szemlélése hamar rádöbbenthet bennünket arra, hogy mennyire kedveli az iszlám a szimbólumokat, milyen szívesen ötvözi a képet és a szövegeket, s mennyire nyitott a világ különböző vallásainak gondolatrendszere irányában. Igen nagy a hajlandóság arra, hogy eredménnyel olvassza magába más népek kultúráját. Így tör utat művészetükbe a kínai, a héber, s így keveredik – remekműveket teremtve – az ősi hagyományokba a keresztény kultúra. Kazanlár festői világában mindez együtt, egymást áthatva teremt új értékeket. Kompozícióival, színeinek tobzódó gazdagságával máig őrzi a perzsa festészet hagyományait. Híven az elődökhöz, ő sem alkalmazza a perspektivikus ábrázolás eszközeit. A térbeliséget az egyes jelenetek egymás fölé helyezésével, összekötő utakkal jelzi.
A mosatni kiállítás egyed darabjai a perzsa bábművészethez, más kompozíciói a miniatúrafestészethez vezetnek el. Egyik-másik lapon örömmel fedezzük föl az ősi mongol és kínai hatásra utaló jegyeket. Ugyanakkor új oldaláról, a modern képzőművészet formavilágához való, értő közeledésről tesz tanúbizonyságot „Ima Marilyn Monroe-ért” című kollázsával. A mű híven tükrözi Ernesto Cardenal nicaraguau papköltő azonos című versének lényegét. A XX. század világát, a fogyasztói társadalom által teremtett bálványok egyikének életét élhetjük át.
A misztikum, a kabbalisztika és a szimbólumok iránt egyként vonzódó művész érett alkotásai a TAROT – körforgás – sorozat táblái. Ebben a szimbólumrendszerben, mely ősidők óta a kártyajóslás alapja, benne rejlik életünk. A sorozat megszületésében ihlető szerepet játszott az esztergomi vár Vitéz-stúdiójának négy erényt – okosság, mértékletesség, erő, igazságosság – megjelenítő freskósora. Az értő szem hamar felfedezi a keresztény- és a TAROT-figurák hasonlóságát. Még egy szép művet említünk: Vitéz János – Mátyás királyunk egykori nevelőjének, diplomatájának, majd házi őrizetbe vett főpapjának – triptichonját.
Az ősi képíró hagyományokat felelevenítő műveken egyébként minden a helyére került. A szöveg – Vaderna József verse – és a szimbólumok felfejtése, értelmezése után nyilvánvaló a felismerés rólunk, magyarokról, s nekünk szól, a Kazanlár Emil személyében immáron nemcsak perzsa, hanem magyar festőt is köszönthetünk. Bárdos István