Interjú Kazanlár Emil Áminnal – Olyan, mint egy ima

Cikk címe: Interjú Kazanlár Emil Áminnal – Olyan, mint egy ima
Szerző: Sz. T. E.
Dátum: 1995. szeptember
Forrás: Elixír 79. sz. 3. o.

Kazanlár Emil Ámin a magyar tarotfestészetnek és a tarot magyarországi ismerőinek egyik kiemelkedő alakja. Jó hírű festőiskolájában azon túl, hogy átadja a festészettel és különösen a perzsa miniatúrafestészettel kapcsolatos ismereteit, tanítványait egyéni stílusuk megtalálására buzdítja.
Két éve jelentette meg a tarot nagy arkánumairól szóló könyvét és az általa festett nagy arkánumsort. Már elkészültek a kis arkánumok is, amelyeket tavasszal Svájcban, augusztusban pedig Tatabányán állított ki. A teljes kártyacsomagot remélhetőleg az év második felében kézbe vehetjük az AG Müller neves svájci Tarot-kiadó jóvoltából.
Ezekkel az örömteli hírekkel kapcsolatban kerestem fel Emilt otthonában.

– Hogyan kezdett el foglalkozni ezotériával és főleg tarot-val?
– Édesanyámnak volt egy kozmetikus szalonja Teheránban, ahová szombati és keddi napokon egy hivatásos látnokasszony is eljárt. Mielőtt Magyarországra eljöttem volna, – harminckét évvel ezelőtt – útravalónak elmagyarázta nekem a kis és a nagy titkok (kis és nagy arkánumok) lényegét. Ez volt az egyik forrás. A másik élmény a háború alatt és a háború után történt szintén Teheránban. Anyám magyar volt, és nem nagyon kapott levelet a rokonoktól Magyarországról. Nagyon nyugtalan volt, hogy mi lehet a családjával, apjával, öccsével. Perzsa barátnői gyakran elvitték különféle látnokokhoz és tenyérjósokhoz. Így nagyon sok olyan látnokot megismertünk, akik különböző fajta tarotkártyával dolgoztak. Ez egészen magával ragadott.
Szerettem rajzolni kiskorom óta, és ezeknek a jóslásoknak a módszerei közül a tarot az, amelyik vizuális, és rajzokon alapszik. Talán ezért ragadott ez meg a legjobban és mély nyomot hagyott bennem. Kedvelem a törökkávé-zaccjóslást is, mert az absztrakt figurákon, formákon alapszik, hiszen – akárcsak a Rorschach-teszt – ez is egy vizuális, grafikus dolgo, ami inspirálja a látnokot.
– Hogyan került kapcsolatba a tarotfestészettel?
– Aztán festőiskolába jártam, perzsa miniatúra szakra, ahol szimbólumokat, forma-szimbólumokat tanultunk. Ezek a szimbólumok többé-kevésbé azonos dolgok voltak a tarotkártya szimbólumokkal. Csak később, amikor művészettörténeti, vallástörténeti, filozófiatörténeti tanulmányokat végeztem, akkor jöttem rá, hogy honnan van ez az összefüggés. A perzsáknak ugyanis volt a III. században egy prófétája, eretnek vallásalapítója: Mani, aki a hinduizmust, buddhizmust, a kereszténységet és a régi perzsa vallást, a tűz és napimádó zoroasztránizmust egyesítette egy vallásba. Ő mondta, hogy festeni kell a hívőknek. A festés olyan, mint egy ima. Vallásának két feltétele volt: az ember fesse meg a szentségeket amelyeket lát, hisz és tud, és ne egyen húst. A távol-keleti és a bizánci motívumokat belevette a perzsa motívumokba és így lényegében létrehozta a perzsaminiatúra festést. Mani nem tetszett a kor királyának, aki zoroasztriánus volt. Tanait zavarosnak tartotta és ráadásul szeretett húst enni, így Manit keresztre feszítette. Mani hívei kimentek Turkesztánba, turfánba, egy részük pedig Európa felé vette útját. Németországban habánként szintén üldözték őket, és Magyarországra menekültek. Ők nemcsak, hogy húst nem ettek, hanem utódokat sem nemzettek, annyira puritánok voltak. De a gyönyörű habán kerámia fennmaradt utánuk. A habán kerámia felirat maniheus eredetű, ha minden igaz, a husziták is maniheusok voltak a cseheknél. Az teljesen biztos, hogy a katarok meg az albigensek maniheusok voltak Franciaországban. Eretnekként üldözték őket, mert furcsállották, hogy nem akarnak húst enni, annyira tartózkodóak és többet böjtöltek, mint ünnepeltek, viszont nagyon szépen rajzoltak. A maniheusokat nem hagyták, hogy legálisan működjenek. A kínai Turkesztánban azonban tovább éltek a buddhistákat és a távol-keletieket nem zavarta, hogy léteznek. Egy magyar tudós, Stein Aurél talált rájuk a múlt században. A Magyar Tudományos Akadémia keleti könyvtárának az anyagát ő gyűjtötte, bár egyébként Angliának dolgozott. Tehát fölfedezte a múlt században, Viktória királynő idejében a maniheus művészetet, akkor kezdték el a maniheus írásokat megfejteni, és nagyon érdekes dolgokra jöttek rá. Többek között arra, hogy a miniatúra-festészet a maniheus festészetből ered.
Európában mindaddig, amíg a realizmus utat nem tört magának Itáliából és Flandriából, szinté a maniheus festészet volt mindennek az alapja. Ha Raffaello Eszterházi Madonnáját nézem, – ami még tempera – az is nagyon közel áll a maniheus művészet stílusához. Leonardo már, mivel olajfestéket használt és realistább képeket festett, már nem annyira maniheus.
– Ezek szerint a stílus ilyen lényeges?
– Igen, lényeges. A maniheus művészek árnyékokat nem festenek, félnek az árnyéktól. Apró satírozott pontokkal, vonalakkal érzékeltetik az árnyékot. A textíliák redőjét viszont nagyon szépen, impozánsan festik le. Ebből alakult ki később a tarot-festészet műfaja. Amikor még fametszettel sokszorosították Marseille-ben, Líonban a tarot-t, azok vaskos figurák, nem olyan finomak. De az eredeti, kézzel festett tarot-k, például az olaszSforza Viscopnti Tarot – rettentően aprólékosak. Ezek nem sokszorosításra valók. A híres Scappini Tarot, egy az egyben a Sforza Visconti-féle tarot, legalábbis ami a nagy arkánumokat illeti. Tehát megszületik lényegében egy nagyon finom tarotfestés is, amiben a maniheus szimbólumok ott vannak. De maga a maniheizmus, mint olyan nem halt ki, csak föld alá került, illegalitásba szorult.
Nyilván az, hogy erényeket, meg főbűnöket festettek, ennek némi köze volt ahhoz, amit Mani nagyon akart. Mert a régebbi, egy istent imádó vallásokban kerülték a szentségek megfestését. A maniheusok viszont ezeket festették. Minél részletesebb, annál értékesebb az alkotás, a lelkigyakorlat szempontjából is.
– Hogyan kezdődött magyarországi pályafutása?
– Amikor Magyarországra jöttem, két évig dolgoztam az Állami Bábszínház festőműhelyében, ahol olyan közeg volt akkoriban, amely nem idegenkedett az ezotériától. A főnök például kimondottan ezoterikus beállítottságú ember, nem verte dobra harsányan, de az egész légkörön érezhető volt. Egyébként Hamvas Béla unokaöccse, Koós Iván. Szerencsés környezetbe kerültem tehát. 1965-ben egyetemre mentem, bölcsész karra. Később hivatalnok lettem, köztisztviselő, nyelvtudásommal boldogultam és egyáltalán nem olyan miliőben mozogtam, ahol a tarot nagyon fontos lett volna. Mégis egy döbbenetes kalandom volt a tarot-val, ami nemcsak engem, hanem a környezetemet is rádöbbentette arra, hogy itt valami történik. A Tájékoztatási hivatalban dolgoztam ’70-76-ig és semmi nem predesztinált arra,, hogy akkor a tarot-val foglalkozzam. Egyszer egy régi évfolyamtársnőm, Katalin, nagyon feldúlt lelkiállapotban fölkeresett problémájával.
– Miféle perzsa vagy te, ha nem tudsz jósolni? – mondta. – nézd meg a tenyeremet, hogy mi lesz velem, öngyilkos leszek-e, vagy sem!
Megnéztem a tenyerét.
– Én ehhez nem értek – válaszoltam. Én csak annyit tudok, hogy hol a fejvonal, és hol a szívvonal. Melyik az életvonal, hol van a Vénuszdomb, a Merkúr-domb, meg a Jupiter-villa. De én ebből semmit sem tudok megmondani. A tarot-t viszont Teheránban többször elmagyarázták nekem. Ha megengeded, akkor vetek egy kártyát – ha ez téged megnyugtat. Én ugyan nem hiszek benne, hanem mint egy kuriózumot tanulmányoztam. Elmondom neked a jelentését.
Még csak egy „profi” tarot-m sem volt, de volt egy tarokkom, és kis arkánumok helyett egy römi-kártyám – amit köztudottan ugyanúgy lehet használni. Többször az jött ki, hogy három nap múlva közvetlen főnöke meghal délután ½ 4-kor a munkahelyén.
– Ennek mi köze az én problémámhoz? – kérdezte.
Kontrollkártyát húzattam vele: – Helyette jön egy új főnök két héttel később, és udvarolni fog neked. – A főnököm 45 éves, sportol, egészséges – válaszolta – miért lenne baja. Te félrebeszélsz, hogy egy kicsit eltereld a figyelmemet. Nézzük meg még egyszer – javasolta. Még egyszer megnéztük, és ugyanazok a lapok jöttek ki. 1976-ot írtunk. Három nap múlva este telefonált:Te szörnyeteg! Tényleg meghalt a főnököm, ma délután. Infarktus.
(Folytatjuk)

Comments are closed.