Irodalmi emlékek Iránból

Próza és Vers

FAZLOLLAH MOHTÁDI SZOBHI-val édesanyám megszerkesztette az összehasonlító iráni magyar népmeséket, ami 1954-ben jelent meg Teheránban. Hála Ortutay Gyula és a Magyarok Világszövetségének, perzsa nyelven, ÁHMÁD SAMLU-val és MAHMUD  TÁFÁZOLLI-val együtt.

Édesanyám számos híres magyar irodalmi művet publikált perzsa fordításban, mint például a  Petőfi kötetet, vagy Csiky Gergelytől a Buborékokat stb.
Szerencsére volt alkalmam más költőket is megismerni Omár Khájjam, Száádi és Háfiz országában.

Néhány nagyon rosszul kereső költőt, akik inkább költöttek, mint kerestek, és négy prózaírót, akik ugyan jól kerestek, de csak azért mert nem az irodalomból éltek. Amikor Iránra gondolok, gyakran Ők jutnak az eszembe.

Nézzük először a költőket, néhány az akkor legismertebbekből: OMID KARUN, aki egy híres énekesnek Vigennek volt a testvére. Karun és Vigen Iránban élő örmények voltak, de jobban ismerték a perzsa nyelv dallamosságát sok perzsa iráninál.

NIMA JUSIDZS mester, aki a formabontó avant-garde iráni költészet úttörő alakja volt. Ő először egy hivatásos levél és kérvényíró deákembernek volt a segédje, amely egy nagyon jó szakma volt valaha Iránban, ahol akkoriban a 70 milliós lakosságból 60 millió analfabéta volt. Hadd említsem még SZOHRAB SZEPEHRI-t, aki a buddhisztikus szúfi világnézetet vallott költeményeiben és aki a modern perzsa festészet egyik élenjáró nagy neve volt.

Vagy FEREJDUN KAR a neve azt jelenti munka Ferejdun. Ő kissé naiv formában a marxizmus által ihletet neorealista műveket tett közzé a sajtóban.

A második nagy perzsa novella írót, akiről szólni szeretnék szintén SZÁDEQnek hívták. Ő SZÁDEQ CSUBÁK. Furcsa név, ugyanis a csubák perzsa nyelven azt jelenti mosópor.
Nagyon szép klinker téglás Bauhause épületben béreltünk egy lakást. Ebben a házban a földszinten lakott Csubák a feleségével és a gyerekeivel. Ők a zoroasztriánus vallású háztulajdonosnak  Rosztán Iráninak voltak  nem zoroaszter vallású rokonai. Csubák úr, 1916-ban született a Busehr városában, Iránban, és 1998-ban halt meg az USA-ban. Ők ketten barátok voltak Szádeq Hedájattal.

Túlélte barátja öngyilkosságát. A Ő stílusa nem volt metafizikus és szürrealista, mint a barátjáé. Ő aprólékosan realista volt, társadalom kritikát gyakorolt minden művében. Engem néha emlékeztetett  Maupassant műveire az írása. Korának egyik legsajátságosabb iráni írója.

Időnként a felesége jött át hozzánk egy kis beszélgetésre, na meg lakbér beszedésre, amit továbbított a gazdag háztulajdonos rokonnak. Egyszer maga Csubák úr jött fel hozzánk személyesen. Na természetesen nem a lakbért jött beszedni,hanem elhozta nekünk az azóta híressé vált novellás kötetét: KHEIMESABBAZI magyarul “Bábszínház” címűt. Kedvesen mondta, hogy hallotta,hogy mi érdeklődünk a modern iráni irodalom iránt, és tudja,hogy anyagot gyűjtünk, hogy idővel lefordítsuk magyar nyelvre, és kiadjuk Magyarországon. Arra kért minket,hogy a kötetből a Vörös lámpa alatt című elbeszélést fordítsuk le feltétlenül, és édesanyám döntse el, hogy mikor leszek én arra alkalmas, hogy részt vehessek e fordításban. Ezek után elnézést kért a zavarásért és elment. Hát igen mivel a legalacsonyabb legnincstelenebb rétegek a prostituáltak életéről szól az elbeszélés. Ezeknek a nőknek és törvénytelen gyermekeiknek az életét volt alkalmam közelről is megismerni. Ugyanis mielőtt Magyarországra utaztam volna egy furcsa árvaházban kaptam rajz és politechnika oktatását végző tanári másodállást. Kiderült, hogy az árvák csak félárvák édesanyjuk az árvaház kertjeinek falán túl kezdődő Újváros a Sáhre Nou kerületben a bordélyházakban dolgoztak.

Ez volt Teherán kupleráj negyede olyasmi, mint Budapesten a Rákóczi téri kupleráj negyed. Ahol én tanítottam, abban az árvaházban éltek a prostituáltak törvénytelen fiú gyerekei. Így már nem volt semmi akadálya, hogy segítsek édesanyámnak a Vörös lámpás ház című elbeszélés fordításában. Évekkel később Magyarországon publikálhattuk is e művet. Karig Sára főszerkesztő jóvoltából az Európa Kiadó  Égtájak című évkönyvében 1975-ben.

Karig Sára jól tudta, hogy mit jelentenek a harmadik világ viszonyai bármely társadalmi rendszerben, hiszen Raul Wallenberg titkárnőjeként Őt is elhurcolták a Gulágra.
A másik művét:
“A GILÁNI ember”című kisregényét később édesanyám fordította magyarra és az Európa Kiadó gondozásában jelent meg az 1980-as évek elején anyám halála után. A mű magyar címe: Oroszlán Mohamed lett. A címet a kiadó adta.

Másfelől volt alkalmam találkozni néhány alkalommal a női emancipáció és a “Nővéreim, dobjuk le a maradiság csadorját a fejünkről” jellegű versek költőnőjével. A filmsztár szépségű FORUGH FÁRROKHZID-dal. Ő később az Iráni Iszlám Forradalom után az Iráni Iszlám Köztársaság irodalmi feketelistáján, azaz indexén a legelső helyen szerepelt, mert tekintélyes befolyása volt egykor, az iráni hölgyek európai értelemben vett modern megjelenésére.

Igazán mély benyomást a prózaírók tettek rám.
Őket általában rokonaikon, hozzátartozóikon, ismerőseiken keresztül ismertem meg.
SZÁDEQ HEDÁJAT a “Vak bagoly” című elbeszélését a XX. században a párizsi  José Corti Kiadó adta ki francia nyelven.

E szürrealista műben az események részben a valóságban,részben pedig a  képzelet világában alakulnak tényekké.

Egy szép napon eljött édesanyám kozmetikájába egy szimpatikus igen művelt és jóindulatú, jószívű perzsa hölgy, hamarosan megbarátkoztak egymással. A hölgy férje magas rangú katonatiszt volt. Amikor elhozta ajándékba a Vak bagoly című elbeszélésnek első perzsa kiadását, valamint francia nyelven a Párizsban kiadottat is akkor derült ki, hogy a hölgy a mű szerzőjének a húga Az elbeszélés olyan mély benyomást tett anyámra,hogy arról beszélt nekem, azt reméli, eljön majd a nap, amikor alkalmunk nyílik arra,hogy a művet mi lefordíthassuk magyar nyelvre is.

Amíg a felnőttek tanakodtak, hogy én, mint kiskamasz egyáltalán elolvashatom e művet, mely egy bordélyházban játszódik én szép csendben a szerző minden művét elolvastam. Hiszen ezt megelőzően kölcsön kaptam egy Dara Zárger nevű iskolatársamtól Viktor Hugo nyolc kötetben kiadott összes művét. Tehát olyan nagy meglepetés már nem ért a felnőttek világával kapcsolatban. Ennek alapján úgy döntöttem,hogy nyugodtan olvashatom Hedáját műveit is.

Ezzel egy időben történt, hogy a nagy író húgának a férjét Rázmara urat kinevezték az ország miniszterelnökévé. Amikor egy pénteki napon a miniszterelnök úr a mecsetben imádkozott egy anarchista gyilkos lelőtte őt. Utána a két kiskorú gyermekét féltő özvegyet már többet nem láttuk.
Édesanyám ezen álma valóra vált, amikor már mindketten Budapesten éltünk közösen lefordítottuk a “A vak bagoly című elbeszélést magyarra és hála Rákos Sándor költőnek, aki az 1970.-es években az Írószövetség műfordítói osztályának volt a vezetője.
1973-ban az Európa Kiadó gondozásában közkinccsé tehettük az elbeszélést.
Manapság mi lett a sorsa A vak bagoly című elbeszélésnek Iránban?
Az iszlám forradalom győzelme után SZÁDEQ HEDAJAT műveit a hatóság elkoboztatta, már egyetlen könyvesboltban sem lelhető fel…

Az író, aki mániás depresszióban szenvedett és öngyilkos lett Párizsban, búcsúlevelében megírta, hogy a tettét azért követi el külföldön, mert biztos akar lenni abban, hogy a földi maradványait ne temessék el muzulmán rítus szerint. Mivel Ő ezt magára nézve nem tartotta elfogadhatónak.
Amennyiben Iránban halna meg, ez elkerülhetetlen lenne. A sorsának befejezése akár tetszik neki akár nem az lenne, hogy  a sirbatétel előtt halotti lepelbe ringatnák.
SZÁDEQ HEDAJÁT különcségei ellenére nem csupán a perzsa irodalomnak, de a világirodalomnak is nagyon fontos mérföldköve marad.
Lásd: Mai perzsa elbeszélők  Európa Kiadó 1973

A harmadik irodalmi egyéniség, akiről szeretnék szólni MOTIODOLEH HEDZSAZI.
Ő csütörtök délutánonként irodalmi összejöveteleket tartott, ahol volt alkalmam a vendégeivel is megismerkedni. Az író anyai nagybátyja volt dr. Farah  Számii professzor asszonynak. A professzor asszony Németországban tanult, itt ismerkedett meg a szintén Németországban tanuló férjével Ebrahim Számii doktorral. Róla azért emlékszem hálával, mert 12 éves koromban sikeresen kigyógyított engem a pajzsmirigy elégtelenségből, mely azt jelentette, hogy a pajzsmirigyem nem termelt elegendő hormont.

Számii professzor asszony mutatott be anyámat és engem író nagybátyjának. Így kerülhettünk be az irodalmi társaságba. Az író felmenői már évszázadok óta kormányhivatalnokok voltak. A sahok dinasztiái cserélődtek kb. félszázadonként, de a tisztviselő családok maradtak és gyorsan, szépen átálltak a különböző uralkodók szolgálatába. Azért ez ennyire nem volt egyszerű. Meg kellett tenniük, hogy az audiencia napján az új uralkodó színe elé járuljanak. Ekkor be kellett mutatniuk a dásztbúsz illetve a  pabúsz szertartást. /kézcsók, lábcsók/

Amikor eleget tettek ennek a hagyománynak, azaz a csókos szertartásnak akkor az új uralkodóház beiktatta őket a szolgálatába. Minden zökkenő mentesen mehetett tovább.
HEDZSAZI, akárcsak a felmenői ennek megfelelően csókos lett a Páhlavik uralkodása alatt. Megtarthatta az összes birtokát, mely falvakból állt, annak  minden gazdasági javadalmával amolyan feudális rendszerben. Így megengedhette magának azt a luxust, hogy élete végéig különböző egyetemeken tanuljon  és regényeket illetve novellákat írjon. Konzervatív beállítottságú ember volt, de egyáltalán nem maradi.
Remekművei:  -A tükör című novellás gyűjtemény és a  Páricsehr című regényt
/ tündérarcú/
Nagyon érdekes volt HEDZSAZI irodalmi összejövetelein, hogy saját művei elemzésére igen gyakran sor került. Sokat foglalkoztunk  az irodalomtörténet ismertetésével is.
Ezekből az előadásokból derült ki, hogy a perzsa irodalom a 11.ill. a 13. századig vezethető vissza Ezen összejöveteleken ismerkedtünk meg egy híres műfordítóval és novella íróval. Őt Hedaját növendékeként tartották számon, bár teljesen más stílusban írt.

Az Ő neve Dzsalal Al-Ahmed nem baloldali ember, de keményen ellenzéki volt.
Részt vett egy több irányzatból álló rendszer ellenes tüntetésen, ahol  a hatóság fegyveresei úgy megsebesítették, hogy a bal karját amputálni kellett.

Egy alkalommal megkérdezte tőlem, hogy nincsen-e kedvem előadást tartani ebben az irodalmi körben bármilyen választott témáról? Én szerényen mondtam,hogy nem hiszem, hogy az ami engem érdekel,amivel én jelenleg foglalkozom érdekes lehet az irodalmi kör számára. Ugyanis a bábművészet világtörténetét igyekszem feldolgozni. Felkeltettem az érdeklődését és a kérésére odaadtam az eddig e témából perzsa nyelven írt anyagomat. Elolvasta, majd telefonon megkért, hogy menjek be a  Szokhán /szó/ című legkomolyabb irodalmi havi lap szerkesztőségébe és megjelentetik az írásomat. Úgy is lett. Ekkor voltam 16 éves. Később Iránban egy másik lap is közölte az írásomat. Majd magyarra fordítva ez lett az alapja a Magyar Tudományos Akadémián  Rituális iráni bábjáték címmel megtartott előadásomnak.

Az előadás aktualitását az adta, hogy ekkor ünnepelte Irán, az iráni császárság 2500 éves fennállását.
1973-ban a  Műhelytitkok sorozatban megjelent A bábjáték című könyvem,a Corvina Kiadó gondozásában. Itt is tudtam hasznosítani 16 éves koromban írt munkámat. A könyvet illusztrálta Ország Lili. Lektorálták Óhidi Lehel bábművész és Koós Iván bábtervező. A magyar nyelvű szöveg szerkesztésében sokat segített Körber Ágnes a Corvina egykori szerkesztője. 7000 példányban megjelent könyvem néhány nap alatt elkelt. Tehát, amit 16 éves koromban Hedzsazi irodalmi szalonjában Dzsalal Al-Ahmed meglátott bennem és ösztökélt tudásom publikálására Teheránban, Budapesten Granasztói Szilvia bábművész és férje Karátson Gábor író és festőművész ugyanúgy felfedezték.
Ugyanis Ők mutattak be a Corvina Kiadó szerkesztőségénél dolgozó Veress Pálné sorozatvezetőnek.
Ugyancsak Hedzsazi irodalmi szalonjában ismertem meg a részben Iránban részben pedig Svájcban élő  DZSÁMÁLZADE írót.

Híres műve: Volt egyszer hol nem volt című elbeszélés gyűjtemény
Ezzel az írásával nyelvújítónak számított prózaírásban. Érdekessége a műnek,hogy az alsó rétegekhez tartozó szereplőit jassz nyelven  szólaltatta meg. Őt az Iszlám Köztársaság irodalmi cenzorai azért nem engedik ismételten  kiadni, mer a két szúnyog értekezésében arról ír, hogy két szúnyog elvetődik egy trágyadombra és mivel nem akad semmiféle csípni valójuk,nagyokat szippantanak az ürülékből és közben hálát adnak Allahnak,hogy a mindennapi betevő falatjukat megadta nekik.

Blaszfémiának tartják és érthető módom nem szeretik, de miért kell betiltani?
Az Európa Kiadó iranológus szerkesztője megkérte anyámat és engem, hogy ezt a novellát fordítsuk le magyar nyelvre. Anyám nem bánta, de mivel jómagam is blaszfémiának tartottam, nem volt kedvem hozzá. Ezért bemutattam az ELTE török tanszékén tanító dr. Bidzsari Hasszán professzor urat anyámnak és a szerkesztőnek, Ő szívesen vállalta a feladatot helyettem.

Hiába ajánlottam  Motiodoleh Hedzsazinak egyik másik művét magyar megjelentetésre az  Európa Kiadó orientalista szerkesztője elutasította. Az illető erősen dadogott és nagy nehezen kinyögte, hogy mi a kifogása a szerző ellen.” tu-tu-tu túl po po polgári. Magamban azt gondoltam, hogy szerencsére még csak az hiányozni, hogy annyira plebejus legyen, mint maga. Neki csak annyit mondtam: Értem

A negyedik nagy prózaíró, akit megemlítek Siráz  városában született írónő, SZIMIN DANESVÁR.
Az írónő tanított a teheráni Képzőművészeti Akadémián és az Egyetemen egyaránt. Nagyon szép elbeszéléseket publikált. Engem is tanított, éveken keresztül Ő volt az esztétika tanárnőm. Férje nem más volt,mint a fentiekben már említett Dzsálal Al-Ahmed, aki elveszítette  fél karját.

SZIMIN DANESVÁR leghíresebb elbeszélését a Bibi -Sahrbanu címűt anyámmal fordítottuk magyar nyelvre. A mai perzsa elbeszélők című kötetben jelent meg, az Európa Kiadó adta ki 1973-ban.
A vele való ismerkedésünk úgy történt, hogy amikor én még nagyon kicsi gyerek voltam édesanyám megismerkedett és megbarátkozott egy igen művelt sirázi születésű hölggyel Hekmát asszonnyal, aki Szimin Danesvár nagynénje volt.

Hekmát asszony férje művelődésügyi miniszter volt Iránban. Az ő kezdeményezésére  készültek a modernek számító padrendszerek az iskolákban. Ugyanis ennek előtte a tanórák az iráni iskolákban úgy folytak, hogy a tanár és a gyerekek is  a földön törökülésben ültek. Szimin Danesvár ekkor már nagylány volt.

Megtetszett neki egy rajzom. amit oda is ajándékoztam az írónőnek. Hálából megkérdezte, hogy minek örülnék a legjobban, milyen ajándékot szeretnék? Megígérte, hogy akármi legyen is az, megkapom tőle. A következő héten, amikor ismét Teheránba utazott Sirázból hozta nekem a piros csizmát, ami nagy nagy mindaddig elérhetetlen kívánságom volt. Anyám szerint egészen jó üzletet kötöttem.