A vizionárius festő Ország Lili

ORSZÁG LILI kettős személyisége állandóan rivalizált egymással, ahogyan én láttam. A gyönyörű nő és a hihetetlen tehetséges, stílusalkotó festőművész. Mindkettő keveset beszélt, nagyon keveset. Lili mottója az volt -“hogy egy festőnek a képei beszéljenek és ne Ő beszéljen a festményei helyett.” Budapestre 1962-ben érkeztem Teheránból, ahol születtem és addig éltem. 1963-ban sikerült festőgyakornokként elhelyezkednem az Állami Bábszínház műhelyében, ahol Ő akkor művészeti ügykezelő volt. Később avanzsált, a festőműhely vezetője lett én pedig előléptem művészeti ügykezelővé. E szépen hangzó titulusok igen kevés fizetést jelentettek. Lili időnként eladott egy-egy képet műgyűjtőknek,akiket szintén nem dobott fel a jólét, így kis összegekben, részletekben fizették meg a táblaképeket. Jómagam pedig nyelvórákat adtam,így egészítvén ki a jövedelmemet.

Egyik alkalommal műterem látogatáson voltam Nála, és elmondtam Neki,hogy szülővárosomban festészetet is tanultam többek között, és megalapítottam a teheráni Állami Bábszínházat. A festészetet a Szépművészeti Akadémia miniatúra szakán tanultam. Beszélgetésünk során elmondtam,hogy mennyire szeretnék a festészetben tovább fejlődni és megkértem, hogy legyen a tanárom. Beleegyezett, nagyon egzotikusnak tartotta a perzsa származásomat. Megtanultam,hogyan lehet egy olyan festő tanítványának lenni, aki ennyire keveset beszél. Ennek okára is fény derült, Lili ugyanis egy süket-néma ungvári festőtől tanult festeni. Tehát festés közben egyáltalán nem beszélt. Előtte elmondta előre mit fessek, majd némán dolgoztunk. Munka közben mindig klasszikus zenét hallgattunk, többnyire Vivaldit, Rahmanyinovot. Gyakran figyelmeztetett – “Ne légy Lili epigon, nem állna jól neked!” Tizenegy évig tartott ez a kis tanulás Lilinél.

Nagyon szerette Thomas Mann műveit. Egyszer Mózes életéről írott sajátos elbeszélését olvasta a “Törvényt”. Elmondta, hogy ez őt mennyire megihlette. Megrendelt egy megfelelő méretű farostlemezt (ugyanis ekkor már csak fára festett, a vászon már a régmúlté volt). Néhány nappal később már alapozta is a farostlemezt. Amikor az alapozás megszáradt, faragni kezdte burgonyából és egyéb terményekből a figurákat helyettesítő formákat, amiből megszerkesztette a tömeget, mely kivándorol Egyiptom földjéről a “tejjel-mézzel” folyó Kánaánba. Közben dicsérte a Thomas Mann mű fordítóját Vajda Endrét. Ugyanis párhuzamosan olvasta az elbeszélést német nyelven is. Lili perfekt módon hallgatott több nyelven. Nagyon tetszett neki a könyv Heller Ágnes által írt előszava, mely 1958-ban jelent meg a Helikon kiadónál. A készülő képéről elmondta,hogy nem tervezi Mózest ábrázolni, csupán a kivonuló tömegre fog fókuszálni, ezzel utalván az azóta többször megismétlődő kényszer kivonulásokra. Ekkor beszélgettünk az Exodusz hajó történetéről, mely hajót az angol politika akadályozott meg abban, hogy a megmaradt üldözöttek egy jelentős csoportja beutazhasson  a Szent Földre. Ez a történet adta a kép címének ötletét.

Így lett EXODUSZ időtlen értelemben. Azt szeretném:-” hogy ez a képem is az atemporalis az időtlen képeim egyike legyen” tette hozzá. Mivel vizionárius festő volt ismét volt egy viziója: a mózesi időszak kivonulásához hasonlóan, hamarosan bekövetkezik egy olyan időszak, amikor ugyanúgy fognak bánni a kivándorolni szándékozókkal, mint a fáraó a zsidókkal, vagy, mint az angolok az Exodusz utasaival.A fáraó, mint tudjuk nem akarta elengedni Mózes népét. A tragikus az lesz, hogy más  keleti népekkel is ez történik majd. Macska-egér játékot játszanak velük.

Közben burgonyából szemeket faragott, majd fejeket, ezeket többször lenyomtatva érte el azt a hatást, hogy vonuló tömeg lett belőle, akiket kergetnek, de sem hazájukban megmaradni, sem továbbmenni nem engednek. Olyan tömeget jelenít meg a képén, amely belemászott az oroszlán szájába: út van oda az igaz, de visszaút már nincsen. Egy többszörösen megfélemlített, heterogén tömeg népesítette be végül a táblakép felületét, egy tömeg, amelybe mindenütt belerúgnak és amelyet egyetlen közös érzés köt össze a pánik a félelem.

Egyszer Lili festett egy vöröses alaptónusú képet, igen absztraktot és elnevezte “Nevető Bizáncnak” Ez a Te portréd,ahogyan én látlak” -mondta Ekkor meséltem el Neki, hogy mennyire jól eltalálta, hiszen apám családja eredetileg nem perzsa származású, hanem török kurd és mongol keverék.